Az RTL Klub Híradója még augusztus elején számolt be arról, hogy fél évet kell várni a budapesti 11. kerületi Szent Kristóf szakrendelőben ultrahang-vizsgálatra, mert nincs elég szakorvos. Akkor a csatrona megkeresésére a kormányhivatal azt ígérte, intézkednek és akár más szolgáltatókat is kijelölnek a kerületieknek. A stáb most ismét időpontot akart kérni, ám azt a választ kapták, hogy csak két-három hónap múlva tudnak adni, talán februárra.


"Fel tudjuk venni a várólistára és január-februárra lesznek helyek" - válaszolták a riporternek, mikor telefonon próbált meg időpontot kérni. "Orvos kéne, nem oldódott meg semmi" - érkezett a válasz arra, hogy a kormányhivatal megoldást ígért. A riport szerint jelenleg azok kapnak időpontot, akik májusban jelentkeztek.

A betegeknek kell vinni kötszert az ügyeletre - korábbi cikkünkért kattintson!

A műsorban az is elhangzott, hogy a kormányhivatal szerint nem állapítottak meg olyan körülményt, ami miatt intézkedniük kellett volna, az újbudai önkormányzat pedig úgy nyilatkozott, hogy egyedül a hasi ultrahangra kell várakozni, és már ennek megoldása is "folyamatban van".



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!