Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de napközben átmenetileg nagyobb területen lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet, ekkor rövid időre a nap is kisüthet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerdai előrejelzésében. Hangsúlyozzák, sokfelé kell számítani ismétlődő esőre, záporesőre, egy-egy zivatar is kialakulhat. Elsősorban a Dunántúlon és az északi megyékben valószínű kiadós mennyiség, ugyanakkor a keleti határvidéken ismét kicsi a csapadék kialakulási esélye.

A gyerekek biztosan örülnek majd a játékra alkalmas jó időnek. Fotó: iStock

A Nyugat-Dunántúlon az északias, másutt a déli, délkeleti szél többfelé megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon a szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és ott helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon 7 és 13, másutt többnyire 14 és 21 fok között valószínű, a Tiszántúlon lesz a legmelegebb. Késő estére 4 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet hasonló eloszlásban.


Enyhe lesz az éjszaka

Az éjszaka első felében még alapvetően borult lesz az ég, és többfelé eshet az eső, hajnalra azonban már jórészt megszűnik a csapadék, és a felhőzet is elkezd felszakadozni, csökkenni. A szél hajnalra mindenütt jelentősen mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 12 fok között alakul, a Tiszántúlon lesz enyhébb a reggel, ott várhatóak a 7 fok fölötti értékek.

Csütörtökön ismét felhős idő várható az ország egész területén. Szórványosan eső, záporeső is várható, a légmozgás azonban mérsékelt marad. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között alakulhat, nyugaton az alacsonyabb, keleten a magasabb értékekkel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!