A legtöbben olvastunk vagy láttunk már olyan tudományos-fantasztikus történetet, amelyben egy vagy több szereplő emléktörlésen esett át - gondoljunk csak a Jim Carrey főszereplésével készült Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmre. Azonban könnyen lehet, hogy az agyunk által tárolt képek megváltoztatása hamarosan már nemcsak sci-fibe illő fordulat lesz, hanem egy valóságos dolog - ez derült ki egy közelmúltban készült kutatásból is.
Jön a gyógyszer, amely meggyógyítja az összetört szívet. Fotó: iStock

60 önkéntesen tesztelték

Egy kanadai egyetemen készült tanulmány szerzői 60 önkéntest vontak be tudományos munkájukba. Az alanyok közül mindenki azért jelentkezett, mert nemrég összetörték a szívüket, és azt remélték, hogy a kísérlet enyhíteni fog a szenvedésükön. A résztvevőknek egy propranololtartalmú készítményt kellett bevenniük, majd elő kellett hívniuk szakításuk fájdalmas emlékeit - még a kísérlet elkezdése előtt mindannyian hosszú levelet írtak, amelyben részletesen kifejtették, mi történt, ezt kellett felolvasniuk, illetve személyes kérdéseket is feltettek nekik a szakemberek. Ezt 4-6 alkalommal kellett megismételniük propranolol hatása alatt.

Mi az összetört szív szindróma? A választ itt olvashatja el!

Ezek után azt hihetnénk, hogy az alanyok kiborultak és csak még rosszabbul érezték magukat, mint a kísérlet előtt. Ám meglepő módon épp az ellenkezője történt: a tanulmány vezető szerzője, Dr. Alain Brunet szerint az emlékkel kapcsolatosfájdalomenyhült, és a résztvevők - a saját elmondásuk szerint - képesek voltak továbblépni. A kutató szerint azért, mert az előhívás utáni 2-5 órában az emlék módosítható, mielőtt újra eltárolnánk - vagy ahogy Dr. Brunet fogalmaz, "visszatömörítenénk". A propranolol pedig segíthet megakadályozni, hogy az agyunkban lévő fehérjék ugyanúgy tárolják el az emléket, mint ahogyan már korábban is tárolták azt. Az emlék egy részét elveszítjük, így fájdalom is enyhülhet.
A Bostoni Egyetem kutatója, Steve Ramirez a Word dokumentumokhoz hasonlítja az emberi emlékeket: minden megnyitás után a "mentés másként" opció biztosítja, hogy minden változtatás, amit akaratlanul is végrehajtottunk, itt is ugyanúgy eltárolódjon a következő megnyitásig.

Mi az a propranolol?

Ez egy béta-blokkoló, amit szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, remegés, szapora szívverés, erős verejtékezés és szorongás esetén is alkalmaznak, más kutatások szerint pedig rákellenes hatása is lehet.
Forrás: dailymail.co.uk

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!