A gluténérzékenység meglepően gyakori, és sokféle tünet formájában jelentkezhet. Ezt a betegséget (bár a tüneteik igen hasonlóak) nem szabad összetéveszteni a coelikáliával, vagyis a gluténnel kapcsolatos autoimmun betegséggel.
A gluténintolerancia tünetei általában a glutént tartalmazó étel elfogyasztása után rövid idővel jelentkeznek, és akár több napig is megmaradhatnak. A gluténérzékenység kimutatására még nincs megfelelő vizsgálat, de a kizárásos alapon általában meg lehet állapítani, hogy valaki ebben szenved. Lássuk, milyen tünetek utalhatnak erre a betegségre!

Nem kell félni a gluténtól!

Egy kutató, aki korábban fontos bizonyítékot szolgáltatott a glutén-érzékenység működéséről, egy újabb tudományos értekezésben cáfolja korábbi állításait. Kattintson!

Jellegzetes tünet például az étkezések után néhány órával jelentkezőfejfájásvagy migrén. Több kutatás is bizonyította, hogy a gluténérzékenység és a fejfájások között szoros az összefüggés: a Neurology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a gluténérzékenyek 56 százalékára jellemző a krónikus fejfájás. Természetesen, a glutén mellett egyéb ételek is kiválthatnak fejfájást, például a csokoládé, a sajtok vagy a vörösbor - érdemes tehát étkezési naplót vezetni.

A gluténérzékenység hasi panaszok formájában is jelentkezhet: a gluténtartalmú ételek elfogyasztása után felpuffadunk, gyomorégésünk van, de görcsös fájdalmaink, hasmenésünk vagy székrekedésünk is lehet. A gluténtartalmú ételek mellőzésével ezek a tünetek gyorsan megszüntethetőek.

A gluténérzékenység hasi panaszok formájában is jelentkezhet

Érdemes elgondolkozni azon, lehetünk-e gluténérzékenyek akkor is, ha állandóan fáradtak vagyunk, nem tudjuk magunkat kipihenni, vagy éppen az étkezések után érzünk ólmos fáradtságot. A gluténérzékenység ugyanis felszívódási zavarokkal is járhat, így a sejtjeink nem mindig kapják meg a nekik fontos vitaminokat, ez pedig a teljesítő- és koncentrációs képességek csökkenésével járhat együtt.

A bélrendszerünk egészsége rendkívül nagy hatással van a hangulatunkra és a lelkiállapotunkra is, ezért, ha valami irritálja a beleinket és azok nem működnek megfelelően, akkor ezt depresszióként is megélhetjük. A glutén emellett a triptofán nevű, a nyugodtságért is felelős aminoacid hasznosulását is megzavarhatja. Érdemes tehát felülvizsgálni az étrednünket, és próbaképpen kiiktatni a glutént akkor, ha gyakran vannak hangulatingadozásaink, ha reménytelennek, motiválatlannak, erőtlennek érezzük magunkat, ha pánikrohamaink vannak, gyakran vagyunk ingerlékenyek, esetleg változást tapasztalunk az alvási vagy étkezési szokásainkban.

A gluténérzékenység bőrtünetekként is jelentkezhet, például pattanások, ekcéma, keratosis pilaris, psoriasis vagy súlyos bőrszárazság formájában. A glutén ugyanis mikroszkopikus gyulladásokat okozhat a szervezetben, így a bőrünkben is. Ezeket a gyulladások kiütéseket, viszketést, égő érzést, kipirosodást, a keratin túltermelődést okozhatják. A felszívódási problémák is a bőrtünetek súlyosabbá válását okozhatják.

A gluténre adott fokozott reakció a fogak egészségét is befolyásolhatja. A glutén fogyasztása után fellépő fokozott immunreakció ugyanis azokra a vegyületekre is hatással van, melyek az egészséges fogzománcért felelősek. A gluténérzékenységnek tehát a tünete lehet például a fogak elszíneződése, a fogakon megjelenő, hosszúkás csíkok, a túlérzékenység is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!