Akiknek a horoszkópjában a Kos jegy hangsúlyos szerepet kap: Nap, Ascendens, MC, Stellium (bolygó halmozódás, illetve a Skorpió jegy is érintett a szintén marsikus hatás miatt), azok egy nagyon dinamikus energiarendszerrel rendelkeznek.

Mi jellemzi a Kosokat a grafológus szerint?

Mivel a Mars bolygó hatása nagyon erőteljesen férfias, ezért érdemes külön is tanulmányozni, hogy hogyan éli meg ezt egy férfi, és hogyan egy nő?

A férfiaknál talán némiképpen "könnyebb" a helyzet, mert szerepeikből adódóan a környezetük el is várja, el is ismeri a határozott, a harcos és a tetterős megnyilvánulásokat.

Kos napjegyű férfi kézírása

Az első írásminta egy Kos napjegyű férfié:

A határozottság, a kitartás és az erőteljes energiák jól láthatóak. Követi az "élni és élni hagyni" elvét, önálló személyisége megy előre a saját útján, nem enged beleszólást a dolgaiba. Teremtőereje a szellemi síkokból ered. Nagyon nehéz hozzá érzelmileg közel kerülni, ha valaki mégis közelíteni próbál, az vagy zárt ajtókba ütközik, vagy - ha nem ért a kissé lekezelő szavakból - akkor akár "arrább is lesz penderítve". A betűk felső részei hosszúak, ez a férfi okos, látja a lényeget, erős, és képes arra, hogy a "sor elejére álljon". Mondhatjuk, hogy megközelíti a klasszikus férfi szerepet, amihez még hozzájárul, hogy az érzelmek már jóval kevesebb figyelmet, és hangsúlyt kapnak. Ő a harcait belül, a saját érzelmei ellen vívja, kívül pedig pengeéles észjárásával, és meglátásaival zavarja le a pástról ellenfeleit és vívja ki a helyét a világban.

Kos napjegyű nő írásmintája

A második képen egy Kos jegyű nő írása szerepel:

A két minta első ránézésre sok hasonlóságot mutat, alaposabban szemlélve azonban láthatjuk, hogy a nőnél az alsó zónák - amelyek az érzelemvilágot tükrözik - már jóval hosszabbak, láthatóak itt bekötött hurkok is. A felső zóna azonban kevésbé tűnik fontosnak, pontosabban készségszinten működik: ha az ékezeteket, áthúzásokat (vagy azok hiányát) megfigyeljük, látjuk, hogy a hölgy mintegy "madártávlatból" tekint rá a dolgokra.

Sikerül felülemelkednie az elméletek útvesztőiben. Ő az érzelmek síkjából nyeri a teremtő energiáját. Úgy tűnik, hogy a mindennapok világában szintén határozottan halad előre, mégis hiányzik a tényleges képessége a döntések meghozatalára. Ugye, nem nehéz kitalálnunk, hogy mi az oka a "bizonytalanságoknak"? Igen, bizony, az említett mély érzelmi tartományokban kereshetjük a válaszokat. Ott keresi a hölgy is…

Mindannyian ismerjük az érzelmek hullámzó világát, hatékony kezelésük titka a legtöbb ember számára mégis megfejthetetlen marad. A teljességhez azonban az ész és az érzelmek harmonikus egyensúlyára van szükség.

Teljesen "tisztán marsikus" jellegről nem beszélhetünk, hiszen mindenkinél egy időben többféle hatás is érvényesül. Lényeges kérdés, hogy milyen szinten történnek meg a megélések! Itt a Kos jegy kapcsán a következő kérdések merülnek fel: Tetterő, vagy agresszió? Határozott fellépés, vagy át gyaloglás másokon? Okos észérvek, vagy mások legorombítása a verbális agresszió által?

El kell dönteni, hogy a küzdelem fókusza hová esik? Valamiért, vagy valami ellen küzdünk.

Az energiák természetéből adódóan, amikor két, vagy több szereplő is jelen van egy ilyen helyzetekben, akkor választhatunk a passzív, és az aktív "szereposztások", vagy az egyensúly és a kölcsönösen harmonikus energiaáramlás között. Ez a választás határozza meg azután a további útirányt is: felfelé- vagy lefelé tartunk?

Varju Beáta

grafológus és természetgyógyász www.grafomuhely.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!