A Neptunusz június 17-én megkezdi hátráló mozgását a Halak jegyében. A Neptunusz a határokat feloldó energiákat képviseli, a "hatodik érzéknek" felel meg, mely segítségével meg tudjuk érezni a logikán túli finom dolgokat és megsejthetjük bennük az összefüggéseket.

A Neptunusz jelöli az ember azon vágyát, hogy bepillantson a legmagasabb igazságba, a fátyol mögé. Hajtóerőt ad a spiritualitásnak, ami hasonló egy kicsit a kábítószerhez: felfokozott érzékenységet adományoz, de testi legyengülést is okozhat. A Neptunusz ugyanakkor együtt érzővé, empatikussá is tesz, és mély meggyőződést, hitet ad nekünk.

Ebben az időszakban a Halak jegyében tartózkodik, ezzel pedig harmonizál - a Halak a természetfeletti, a transzcendentális elmélyültség jegye. A Halak jegyében a Neptunusz gyors átalakulást hoz és még emelkedettebbé tesz: hinni fogunk benne, hogy végül minden elrendeződik a felsőbb igazságnak megfelelően.

A Neptunusz mozgása nagyon lassú és hátráló mozgásának igen nagy jelentősége van. A földről nézve úgy tűnik, hogy évente 5 hónapot hátrál, ebben a látszólagos retrográd szakaszban okozza a legtöbb bonyodalmat.

Hogyan hat ránk a retrográd Neptunusz?

A Neptunusz elhelyezkedése a radix képletben jelzi, melyek azok a területek, amelyekről azt gondoljuk, hogy az emberi lét csalódást okozó valóságából majd eljutunk a transzcendens felismerésekig. Valahol mélyen azt gondoljuk, hogy ez az életterület vezet majd bennünket a fejlődéshez.

Amikor a Neptunusz előre mozogva halad, eltakarja szemünket, hatására el tudjuk rejteni szorongásainkat és a nem kívánt valóságot. Amint visszafordul, elveszíti hatalmát, és ez az illúzió lassan, de biztosan eltávolodik: ez azonban segíthet bennünket a realitás meglátásában. A felismerés lehet fájdalmas, de mindenképp szükségszerű! Ez a szembenézés kell ugyanis ahhoz, hogy végleg legyőzhessük félelmeinket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!