A Szaturnusz és a Plútó már év eleje óta egymás közelségében járnak. Pontos együttállása a két planétának 2020. január 12-én lesz, de már december eleje óta 1 fokon belül tartózkodnak (a Bak 21-22 fokán).

A Szaturnusz a Bak jegyében a legtisztábban nyilvánul meg, hagyományosan összefügg a teljesítménnyel, az ambícióval és a hatalommal. Utal arra az elszántságra, hogy bármi áron sikerre vigyük a dolgainkat. Ha kiállunk a céljaink mellett, akkor hamarosan tapasztalni fogjuk, hogy hatalmat nyerünk a körülményeink felett, így az többé nem tud uralkodni rajtunk.

A Szaturnusz-Plútó együttállás lerombolja a régit, hogy valami új születhessen a helyén

A Plútónak sok arca van, a legfontosabb az erő és az erőtlenség párosa, valaminek a megszilárdítása, vagy az összeomlása. A Bak jegy a fizikai birodalom mestere, a zodiákus "építésze", olyan energiát áraszt, mely segítségével aktív részesei lehetünk a társadalomnak. A Plútó viszont épp a növekedés akadályává váló struktúrák összetörését célozza meg… A Plútó elhelyezkedése a Bakban azt jelzi, hogy találkoznunk kell az erő problematikájával, a karrierünkkel kapcsolatos felelősségvállaláson keresztül.

A Szaturnusz a törvény, a rend, a határok, a kötöttségek bolygója, a Plútó a szélsőségeket, a rombolást, de regenerálódást és az újjászületést is képviseli.

A Szaturnusz és a Plútó együttállása a tranzitban aktív kihívást jelent mindannyiunk számára. Ez a bolygópáros mindent próbára tesz, amit a tranzitja alatt érint, annak ereje és ellenálló képessége szempontjából. Nagyon megrázza a dolgokat, mint amikor egy földrengés "teszteli" egy város épületeit.

Mindannyiunk életének vannak olyan részei, amelyeket meg kell változtatni, és az átalakulás erőivel szembenézni. Általában kezdetben ellenállunk a változásnak, mert nagyon fenyegetőnek érezzük.

Rendkívül elszántan próbáljuk megtartani épp azokat az tényezőket, amelyekről a lelkünk mélyén tudjuk, hogy el kell engedni. A bolygók üzenete szerint azonban minél hamarabb megadjuk magunkat, annál hamarabb újraépíthetjük életünk ezen részeit.

A Szaturnusz és a Plútó közötti tranzit kemény munkát követel tőlünk. Szükségünk lesz türelemre és elszántságra. Arra ösztönöz, szinte kényszerít bennünket, hogy összpontosítsunk életünk azon területére, amely már nem működik jól. Ez lehet, karrier, kapcsolat, világnézet, vagy magatartás. Valami, ami meghaladta már a hasznosságát, és visszatart bennünket, még akkor is, ha ezt először nem vesszük észre.

Ha félelmet érzünk ilyenkor ez jogos, mert úgy érezzük, hogy elveszítjük biztonságunkat és stabilitásunkat. Elveszíteni valamit stresszes és zavart érzés. Ha valami kézzelfogható veszteségünk keletkezik ez idő tájt, az a belső pszichológiai változások jele. Az ellenállás vagy a függőség elengedése felszabadító hatású, de rövid távon, kiszolgáltatottnak és szomorúnak érezzük magunkat.

A Szaturnusz és Plútó konjunkciója során tapasztalt változások gyakran fájdalmasak és mégis ellenállóbbá és gazdagabbá válunk általa. Ez egy lassú fejlődési folyamat, amely alatt megalapozzuk a következő évek virágzását. Felelősségteljesen kell viselkednünk, még akkor is, ha meg kell válnunk valakitől, vagy valamilyen élethelyzettől.

A legjobb a közelgő formálódást úgy megközelíteni, mint az elkerülhetetlen változást. Fogadjuk el, ez a legtöbb, amit tehetünk! Miután elengedtük életünk korlátozó tényezőit, felhasználhatjuk megújult erőnket, kitartásunkat az új szakasz felépítésére. A saját személyes démonunkkal való szembenézés, annak elfogadása után valódi belső békére lelünk.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!