Sportsérülés

Leggyakrabban sporttevékenységgel összefüggésben alakul ki a szalagsérülés, a porcszakadás és a futótérd. Ez utóbbi tulajdonképpen az inak gyulladását jelenti, amely a túl sok vagy a helytelen technikájú futás, síelés vagy kerékpározás következtében jön létre. Jellemző tünete a fájdalom, esetleg duzzanat. Az erős kötőszövetből álló térdszalagok az ízületet alkotó csontokat kötik össze, és legtöbbször a térd csavarodása vagy az ízületet ért ütés miatt nyúlnak meg vagy szakadnak el. Azonnal jelentkező, komoly fájdalommal járnak, amellyel orvoshoz kell fordulni, de addig sem szabad terhelni a térdet. A porcszakadás oka a térd erős megcsavarodása lehet, és fájdalommal, duzzanattal, kattogással jelentkezik.

Porckopás

Középkorúaknál leginkább porckopás áll a térdfájdalom hátterében, ugyanis a "párnaként" működő porc elvékonyodása miatt a csontok dörzsölik az ízületek szélét, amely fájdalomérző idegvégződésekben bővelkedő terület. A panasz bárkinél jelentkezhet, de azoknál gyakoribb, akik a térdet igénybe vevő sportokat űztek vagy űznek, illetve korábban térdsérülést szenvedtek. A korai tünetek közé tartozik a fájdalom, a fizikai megterhelést követő és a reggeli merevség, amely azonban egy órán belül megszűnik.

A térdfájdalom egyik oka lehet a sportsérülés

Rheumatoid arthritis (ízületi gyulladás)

Ma még nem tisztázott teljes mértékben, mi okozza, hogy a rheumatoid arthritis esetében az immunrendszer megtámadja az ízületeket. A betegség károsítja az ízületi tokot és a porcot, aminek következtében a gyulladt, elburjánzott szövet olyan enzimeket termel, amelyek bontják a porc- és lágyszöveteket és a csontot. A probléma leggyakrabban a fiatalabb felnőttkorban vagy korai középkorúaknál kezdődik, és nőknél gyakoribb, de jelentkezhet gyerekeknél is (juvenalis rheumatoid arthritis). Rendszerint a kéz kis ízületein kezdődik az elváltozás, azután betegíti meg a nagyízületeket, többek közt a térdet is. Jellemző tünetei a rossz közérzet, a fáradtság, a fájdalom, a duzzanat és az egy óránál hosszabb ideig fennálló reggeli merevség. A betegség időnként fellángolva, úgynevezett subokban jelentkezik.

Íngyulladás

A hátsó combizmokat a térdhez rögzítő inak gyulladása is okozhat térdfájást. Ez esetben a legfontosabb a kellő ideig tartó pihentetés, a gyulladáscsökkentők szedése, később pedig az izmok nyújtása és erősítése. Mivel fennáll a veszélye a gyulladt ín elszakadásának, szükséges az orvosi kezelés.

Nyálkatömlő-gyulladás

Természetes gyógymódok

Ízületi gyulladás akár előjelek nélkül jelentkezhet. Mivel érdemes kezelnii?

A térdízület "párnaként" szolgáló nyálkatömlőjének gyulladását, a bursitist okozhatja hosszan tartó térdelés, fertőzés vagy a térd sérülése. A hetekig tartó betegség miattfájdalomés duzzanat alakul ki közvetlenül a térd körül. Kezelésének alapja a pihentetés, a felpolcolás és a gyulladáscsökkentő gyógyszerek. Igen ritkán sebészeti beavatkozásra van szükség.


Hogyan segíthet az orvos?

Akut sérülés, súlyos fájdalom és duzzanat esetén természetesen mihamarabb orvoshoz kell fordulni. Az esetek többségében azonban folyamatos és elhúzódó a fájdalom, amelyen ma már számos hagyományos és alternatív terápiával is lehet segíteni.

Ha reggel vagy fizikai terhelés után fáj a térd, valószínűleg ízületi kopás áll a háttérben. A porckopással kapcsolatosan a legfontosabb teendő, hogy óvjuk a maradék állományt, és csillapítsuk a fájdalmat. Ennek egyik leghatékonyabb módja a hiarulonsavas injekciókúra, amely tulajdonképpen "megolajozza" az ízületet, és tompítja a felszínét ért lökéseket. A fájdalomcsökkentő hatás fokozatosan alakul ki, és a kúra után 6-8 nyolc hónapig rendkívüli mértékben megjavíthatja a térd terhelhetőségét - mondja a szakértő.

Nagyon jól beválhat még a természetes alapokra épülő lökéshullám terápia, amely oldja a mozgásszervi fájdalmat okozó triggereket, élénkíti a vérkeringést és az anyagcserét, és nemcsak a fájdalmat csökkenti, de a sérült szövetek regenerálásával a kiváltó okot is megszüntetheti. Bizonyos esetekben az orvosi kollagén térdbe injektálása lehet a jó megoldás.

Forrás: Fájdalomközpont


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!