Ilyen az orgazmus alvás közben

Az egyik legismertebb, a szexualitással foglalkozó szakmai szervezet, az amerikai Kinsey Institute korábbi felmérése szerint a 45 éven aluli nők 37 százaléka tapasztal meg alvás közbeni orgazmust élete során legalább egyszer, és olyanok is vannak, akiknél ez rendszeres, évente többször is megtörténik.

Az orgazmus 11 típusa

A G-pontot már ismerjük, de mi a helyzet az A- vagy a O-ponttal? Hogyan befolyásolhatjuk erotikus álmainkat, és kik tudnak elélvezni a sportolástól is? Szakértők szerint egy nő 11 típusú orgazmust élhet át - összegyűjtöttük mindegyiket.

Sőt a hölgyek öt százaléka úgy nyilatkozott, hogy az első orgazmusát is álmában élte át

Egy nagyszabású, 11 000 férfi és nő részvételével készült, 25 évet felölelő vizsgálat során az is kiderült, hogy a nők mintegy 70 százalékának vannak erotikus álmaik (ezzel szemben a megkérdezett férfiak mindegyike, vagyis a 100 százalékuk vallotta be, hogy szexuális tartalmú álmai vannak).

Volt már orgazmusa álmában?

A szex nemcsak álmainkba kísér el minket, az sem ritka, hogy álmunkban éljük át az orgazmust - állítja egy amerikai kutatás.

A nőkalvásközbeni orgazmusa tehát egyáltalán nem olyan ritka, mint hinnénk. Azonban jóval nehezebb bizonyítani ezt, hiszen a hölgyek sokszor nem is emlékeznek erre. Ráadásul az idősebbek körében gyakoribb: a legtöbbször a 40 és 50 év közötti hölgyek számolnak be ezekről. A férfiaknál éppen fordítva, tinédzserkorban a leggyakoribb az éjszakai elélvezés.

A szakemberek szerint ennek oka abban is keresendő, hogy a nők az idő előrehaladtával egyre "gyakorlottabbak" lesznek, jobban megismerik a saját testüket, és egy szerető társ is segíthet abban, hogy könnyebben elérjék az orgazmust. A nők tehát a harmincas éveikben érik el a szexualitásuk csúcsát. Dr. Debby Herbenick, a Kinsey Institute kutatója szerint korábban számos dolog "akadályozhatja" a nők orgazmusát, például az információhiány, az önértékelési problémák, az önző vagy figyelmetlen partner. Ugyanakkor az, ha valaki nem tud ébren elélvezni, nem jelenti, hogy álmában sem sikerülhet.


Ez ugyanis nem elsősorban a nemi szervek izgatásától függ, hanem az agy "ráhangolódásától" - nem véletlenül mondják, hogy az agy a legnagyobb erogén zónánk. Ugyanakkor az alvás REM szakaszában a szervezetünk többször is fokozza a nemi szervek vérellátását (attól függetlenül, hogy éppen milyen álmunk van). Ez okozza a férfiaknál a merevedést, a nőknél pedig izgalmi állapotot okozhat, akár olyan mértékben, mint ha az illető erotikus filmeket nézne. Az alvás közbeni orgazmus tehát teljesen normális jelenség, a férfiak és a nők esetében egyaránt.

Hogyan növelhetjük az esélyeinket az alvás közbeni orgazmusra?

Egy Hong Kong-i kutatás szerint javíthatjuk az esélyeinket például azzal, ha a hasunkon alszunk, az alvási pozíció ugyanis megváltoztathatja az álmaink tematikáját, és nagyobb eséllyel lehetnek erotikus álmaink. Szintén növelheti az esélyeinket, ha a gondolatainkat is megfelelő irányba tereljük még mielőtt elaludnánk - ez akkor is kellemes élményeket hozhat, ha éppen nem élvezünk el álmunkban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!