A szakemberek az összes húsfélénél ellenőrizték, fogyasztásuk milyen kapcsolatban lehet azemlőrákmegjelenésével, illetve azt is elemezték, hogy a különböző főzési technikák növelik, vagy éppen csökkentik a kockázatot. Tanulmányukat az International Journal of Cancer című lapban publikálták.

A mellrák kialakulásának esélye étkezési szokásainktól is függhet. Fotó: 123rf

A baromfi mérsékli, a vörös hús növeli a kockázatot

A vizsgálatban összesen 42 012 amerikai, illetve Puerto Ricó-i nő vett részt, a legfiatalabb 35, a legidősebb pedig 74 éves volt. A csapat átlagosan 7,6 évig követte figyelemmel a résztvevőket, ez alatt az idő alatt 1536 mellrákos eset fordult elő. Minden alanyt kikérdeztek a kórtörténetéről, különös tekintettel a rák családon belüli előfordulására, de számot kellett adniuk az étrendjükről - nagy hangsúlyt fektetve a húsbevitelre, az adagok méretére, a hús típusára és az elkészítési módjára -, a magasságukról, illetve a súlyukról is.

A részletes elemzés után a kutatók arra jöttek rá, hogy azoknál a nőknél, akik a legtöbb vörös húst fogyasztották, 23 százalékkal nagyobb volt a kockázata az emlőrák kialakulásának, mint azoknál, akik nagyon keveset ettek az említett húsokból. A vörös hús és az emlőrák kapcsolatát analizáló korábbi tanulmányok azonban nem adtak ilyen egyértelmű eredményeket; egyes kutatók egyáltalán nem találtak kapcsolatot, mások pedig csak minimálisat fedeztek fel.

A legmeglepőbb fejlemény a baromfihússal kapcsolatban várta a kutatókat: a friss vizsgálatból kiderült, hogy azoknál, akik a legtöbb baromfit ették, 15 százalékkal kisebb eséllyel jelent meg a mellrák.

A cserének pozitív hatása van

Az emlőrák tünetei és kezelése - kattintson ide a részletekért!

Arra is kíváncsiak voltak, hogyan hat az esélyekre az, ha a vörös húst teljesen lecserélik a nők baromfira, az eredmények pedig rendkívül pozitívnak bizonyultak. "Kutatásunk bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy a vörös hús baromfival történő helyettesítése egyszerű, apró változtatás, ám nagyban segíthet az emlőrák előfordulásának csökkentésében" - mondja Dale P. Sandler, a tanulmány vezető írója, majd hozzátette: arra viszont nem találtak bizonyítékot, hogy a hús elkészítésének módja hatással lenne a mellrák megjelenésére.

Bár a baromfifogyasztás és az emlőrák kapcsolata meglepőnek tűnhet, nem ez az első alkalom, hogy kutatók rájöttek, előbbi pozitívan befolyásolhatja utóbbit. Egy korábbi tanulmány szerint a bőrös sült csirke gyakori fogyasztásával megnövekedett a mellrák kockázata, ezzel szemben a bőr nélküli változat csökkentette a megjelenési esélyt. Egy későbbi vizsgálat pedig arra a következtetésre jutott, hogy bármilyen módszerrel főzött csirke "jelentős védelmet nyújt" az emlőrák ellen.


Folytatódnak a kutatások

A szakemberek természetesen hangsúlyozták, további vizsgálatok szükségesek, hogy állításaik alátámasztásához elég bizonyítékot gyűjtsenek. "A mostani kutatás során inkább csak megfigyeltünk, okokat nem kerestünk, illetve kizárólag a kezdetekkor mértük fel a nők étkezési szokásait, amelyek lehet, hogy az eltelt évek alatt változtak. Szintén fontos szempont, hogy a nőket vettük górcső alá, arról nincsenek információink, hogy a férfiaknál megjelenő emlőrák kockázatára milyen hatással lehet a különféle húsok fogyasztása."

Forrás: medicalnewstoday.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!