A bél korai mikrobiomja fontos a bélrendszer fejlődésében és az emésztőrendszer működésének kialakulásában.

A finnországi Oului Egyetem kutatója, Katja Korpela és kollégái azt vizsgálták, hogy milyen kapcsolat van a bél korai mikrobiomja (a bélbaktériumok populációja) és a gyermek hároméves koráig tapasztalhatóelhízásközött.

A széklet elárulja, hogy elhízik-e a baba

A finn kutatócsoport 212 újszülött első székletét vizsgálta meg, majd egy éven át figyelemmel kísérték a kisbabák székletmintáit. A gyermekek hosszúságát és súlyát is rendszeresen megmérték, továbbá azt is feljegyezték, ha valamelyik gyerek antibiotikumot kapott az első év alatt. Ezt követően genetikai szekvenálással határozták meg a székletmintákban lévő baktériumok fajtáját és relatív bőségét.

Úgy tűnik, nemcsak a baba táplálásától függ az elhízás. Fotó: 123rf

Az algoritmusos elemzés rávilágított, hogy a gyermekek későbbi elhízását nem lehet megjósolni abból a bélbaktérium-populációból, amelyet egyéves korukban figyeltek meg. Abból a székletmintából viszont, amelyet közvetlenül a születés után vettek, és amely még az anyaméhben keletkezett, előre lehet vetíteni a hároméves korig kialakuló túlsúly kockázatát. Az első széklet mikrobiomja ugyanis kapcsolatba hozható a későbbi túlsúlyossággal - ismertették a kutatók.


Az antibiotikumok is befolyásolják a súlyt

Korábbi tanulmányok vizsgálták már, hogy milyen összefüggés tapasztalható a csecsemőkorban adott antibiotikum és a későbbi elhízás között. Mint kiderült, az antibiotikumok korai mikrobiomra gyakorolt hatásának hosszú távú következményei lehetnek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!