Bélflóránk összetétele alapjaiban határozza meg egészségi állapotunkat. A székletmikrobiom-transzplantáció, avagy székletátültetés módszerének lényege, hogy segítsen helyreállítani a beteg bélrendszerében élők baktériumok diverzitását. Ehhez egészséges személyektől vesznek székletmintát - az abban megtalálható jótékony baktériumokkal együtt -, amit aztán vagy beöntés útján, vagy tablettával szájon keresztül adnak be a páciensnek. Az eljárás többféle egészségügyi panasz esetében is ígéretes terápiás eszköznek tűnik. Hatásosságát a többi között Clostridium difficile-fertőzés, egy potenciálisan életveszélyes bélrendszeri bakteriálisfertőzésesetén is egyre több kísérleti eredmény igazolja.

Megbetegedtek a székletmintától

Egyebek mellett az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok is felkerültek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) januárban kiadott, a legkomolyabb egészségügyi veszélyforrásokat felvonultató listájára. Részletek itt.

Idén júniusban ugyanakkor komoly szövődménnyel járt két betegnél a beavatkozás. Klinikai kísérlet keretében kezeltek egy 69 és egy 73 éves férfit a massachusetts-i közkórházban. Előbbi beteg májzsugorodással küzdött, utóbbit pedig immungyengítő készítményekkel kezeltek, miután őssejt-transzplantáción esett át. Az orvosok arra szerettek volna választ kapni a teszt segítségével, hogy miként hat a székletátültetés a betegek bélflórájára ilyen egészségügyi háttér mellett. Csakhogy a kísérlet nem várt következményekkel járt. Mindketten ugyanattól a donortól kaptak ugyanis székletmintát, és végül mindkettejüknél antibiotikum-rezisztens Escherichia coli-fertőzés alakult ki a beavatkozás nyomán.

Antibiotikum-rezisztens baktériumok rejtőztek a beadott székletmintában. Fotó: iStock

Mint kiderült, a fertőzést kiváltó kórokozó a beadott székletmintából származott. További 22 páciens is ebből a mintából kapott, és bár a laborvizsgálatok mindegyiküknél pozitív eredményt hoztak a rezisztens E. colira vonatkozóan, ők nem betegedtek meg a baktériumtól. A két idős férfi viszont igen, amihez hozzájárult az is, hogy állapotukból kifolyólag legyengült az immunrendszerük. Egyiküket végül sikeresen kezelték antibiotikumokkal, a 73 esztendős páciens szervezete azonban nem tudta legyőzni a fertőzést. Miután megkapta az orális transzplantációs készítmény utolsó dózisát, belázasodott, illetve mentális zavartság lépett fel nála. Állapota gyorsan romlott, hamarosan szepszis is kialakult a testében, majd két nappal később elhunyt.


Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatal (FDA) idén januárban szigorította a székletmikrobiom-transzplantációhoz használt minták ellenőrzését, előírva, hogy teszteljék azokat felhasználás előtt antibiotikumrezisztens baktériumok jelenléte után kutatva is. Mivel azonban a mostani fertőzésekért felelős baktériumtörzs ritkán fordul elő egészséges emberek szervezetében, ezért a tavaly novemberben előállított tablettákat nem ellenőrizték arra visszamenőleg.

A két esetet bemutató orvosi beszámoló október 30-án jelent meg a The New England Journal of Medicine című folyóiratban.

Forrás: livescience.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!