1. Gyökércsakra

A gerinc aljánál található. A legtöbb embernek van valami gondja vele. Ide tartoznak
például azok, akiknek anyagi problémájuk van, vagy túlságosan befolyásolja az életüket a pénz, ahogy azok is, akik súlyproblémával küzdenek.

Tipp: Erősítésének egyik módja, ha vörös ruhát viselünk, vagy ilyen színű ágyneműben alszunk.

Színe: Piros, vörös

Aromaterápia: Cédrus, szegfű

Csakragyógyászattal a harmóniáért

2. Szakrális csakra

A köldök alatti területen helyezkedik el, és a szexuális problémák, a túlzott érzelmek tartoznak hozzá.

Tipp: Ha a színének megfelelően narancssárga ételeket, például sütőtököt fogyasztunk, jótékonyan hatunk erre az energiaközpontra.

Színe: Narancs

Aromaterápia: Szantálfa

3. Köldökcsakra

A köldök feletti tenyérnyi részen található. Nem megfelelő működésére utal a túl sok beteljesületlen vágy, az agresszió, az erőtlenség, a túlpörgés, a székrekedés, a hasmenés.

Tipp: Tisztításához használjunk levendulás vagy bergamottos füstölőt.

Színe: Sárga

Aromaterápia: Levendula, boróka

4. Szívcsakra

A mellkas közepén található. Általában itt van a legtöbb blokk, mert minden csalódás után megtelünk szomorúsággal, és emiatt bezáródik ez az energiaközpont. A sóhajok mindig arra utalnak, hogy sok terhet cipelünk a szívünkben, és olyan érzésünk van, mintha valami a mellkasunkat nyomná…

Tipp: Az energiaközpont tisztítására sok meditatív zene született, ezeket az interneten meghallgathatjuk.

Színe: Zöld

Aromaterápia: Jázmin, majoránna

5. Torokcsakra

A gégefőnél, a torok alsó részén helyezkedik el. A kommunikációért felelős. Itt is sok gát keletkezik, ha nem merjük kimondani az érzéseinket, vagy mindig meg akarunk felelni másoknak. Miután megtanuljuk a szeretetteljes kommunikációt, könnyebbé válik az életünk. Ha nyomaszt minket valami, rögtön ki kell fejeznünk, amit érzünk.

Tipp: Jó módszer a tisztítására az éneklés.

Színe: Kék

Aromaterápia: Bazsalikom, eukaliptusz

6. Harmadikszem-csakra

A két szem között van a helye. A megérzések központjának is nevezzük.

Tipp: Az intuíció növelésére az egyik technika a gyertyameditáció. Gyújtsunk meg szemmagasságban egy fehér gyertyát, és nézzük a lángot fél órán keresztül.

Színe: Indigó

Aromaterápia: Menta, jázmin

7. Koronacsakra

A fejtetőn található. Ez az energiaközpont a hitet, a spiritualitást és az égiekkel való összeköttetést szimbolizálja.

Tipp: Azzal tisztíthatjuk, ha teljes átéléssel, hittel, odafigyeléssel imádkozunk. A mantrázás ugyanilyen hatásos, ráadásul ezzel egyszerre erősíthetjük a három felső csakrát.

Színe: Viola, fehér

Aromaterápia: Rózsa, fenyő, lótusz


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!