Az ezoterikus felfogás szerint a lélek azért születik le a Földre, hogy fejlődjön, és a fizikai testbe zárt életek sorát addig folytatja, amíg végül be nem teljesíti a sorsfeladatát. A karma szó szanszkrit eredetű, jelentése: tett. Azt az ok-okozati viszonyt jelenti, amely az előző életekbeli tetteink és a jelen sorsfeladataink között fennáll. Azok a problémák ugyanis, amelyekkel itt és most küzdenünk kell, az előző leszületéseink és az akkori cselekedeteink következményei. A lélek fejlődése éppen abban áll, hogy az újabb és újabb leszületést esélyként kihasználva egyre közelebb kerüljünk a jóhoz, az istenihez.

Ikerláng, lélektárs és duálpár - miről ismerheted fel őket?

Álmomban már láttalak…

A karmikus kapcsolatok abban vannak a segítségünkre, hogy közelebb vigyenek a tanulságok megértéséhez. Szükségszerűen felkavarók, felejthetetlenek és meghatározók egész életünkre nézve. A karmikus feladatainkat sokszor tükrözik a tudatalatti félelmeink, szorongásaink. Az előző életek tanulságai, problémái és konfliktusai ily módon is hírt adnak magukról. A kapcsolataink is magukon viselik ezek bélyegét, viszont ha sikerül feltárni és megérteni őket, közelebb kerülhetünk önmagunk "megváltásához" is.

A karmikus asztrológia a horoszkóp egyes kapcsolódásaiból meg tudja állapítani, milyen típusú viszony köti össze a feleket. Az egyes jellemzők vizsgálatával mi magunk is felismerhetjük a duálpárunkat, az ikerlángunkat vagy a lélektársunkat. Lássuk, mik ezek!

Lélektestvérek

Fizikailag is közel születnek egymáshoz, és gyakori, hogy a születési dátumuk azonos vagy csak egy-két nap választja el. Nagyon harmonikusan kötődnek egymáshoz a kezdetektől, elkerülik az egó harcait, valószínűleg előző életeikben sem vetélkedtek. A jellemük hasonló, ahogy az életfelfogásuk is, és súrlódásoktól mentesen képesek együtt élni. Bár kezdetben szerelmet érezhetnek a másik iránt, ez elég hamar szeretetté lényegül át.

Duálpár

Villámcsapásszerű, nagy szenvedéllyel kezdődik a viszonyuk, jellemző az érzés, a felismerés, hogy "megtaláltam a másik felemet". Erős fizikai vonzalom társul a lángoló érzésekhez. Általában egy-két év a korkülönbség közöttük. Rivalizálás, féltékenység, drámák, hangos veszekedések és könnyes békülések jellemzők a kapcsolatra - a duálpárok az elmúlt életek során nagy boldogságot és sok sérülést is okoztak már egymásnak. Az első egy év az esetükben a nagybetűs szerelem jegyeit mutatja, tökéletes a boldogságuk. A második évben már jelentkeznek a problémák, egyre sűrűsödnek a konfliktusok. Hajlamosak egymást vádolni az elvesztett boldogságért, ez persze tovább erősíti az ellenségeskedést. Gyakran kerülnek amolyan "se veled, se nélküled" állapotba. Van azonban esélyük a harmónia megtalálására: ha sikerül az őszinteség útjára térniük, kiléphetnek a játszmákból, és kiteljesedhet a kapcsolat. Épp ez a tanítás a célja ennek a viszonynak.

Ikerláng

A legkülönlegesebb kapcsolat az összes közül. Általában nagy a korkülönbség kettejük közt, nyolc-tíz év az általános. Jellemző, hogy bár eleinte nem vonzódnak különösebben a másikhoz, az első szexuális együttlét során villámcsapásszerűen felébred bennük a szenvedély és a felismerés, hogy összetartoznak. A teljes őszinteség jellemző rájuk, nem játszanak szerepet egymás előtt. Emiatt két forgatókönyv lehetséges: tökéletes harmóniában élnek már a kapcsolat kezdeti szakaszában is, vagy épp ellenkezőleg, nehezen megy az összecsiszolódás, sok veszekedés jellemzi a viszonyt, de elszakadni nem tudnak egymástól. Gyakran érezhetik úgy, hogy közös élményeink voltak a múltban, mintegy visszatükrözik egymás problémáit. Idővel igazi "gyógyító" kapcsolattá válik az ikerlángviszony, és fontos tanulságok megélését teszi lehetővé akkor is, ha végül más oldalán folytatják életüket a felek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!