Magyarországon évente csaknem 8000 koraszülött jön a világra. Az igen apró, gyakran 1500 gramm alatti születési súlyú babákat speciális koraszülött intenzív osztályokon látják el. Ehhez szükség van az úgynevezett transzportinkubátor használatára is, amelyből eddig a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának csak egy darabja volt.

Mikortól tartanak életben egy koraszülött babát?

A koraszülött babák életben tarthatóságának alsó határát országonként eltérően határozzák meg. Korábbi cikkünkben azt foglaltuk össze, hazánkban mi a gyakorlat erre vonatkozóan.

Az intézmény megfelelő felszereltsége már csak azért is fontos, mert a klinika koraszülött intenzív osztályát a járványidőszakban COVID-ellátó központnak nevezte ki az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Így az osztályon fogadják az egészséges babák mellett a fertőzésgyanús vagy igazoltan koronavírus-fertőzött édesanyák koraszülöttjeit is.

Hazánkban évente közel 8000 baba koraszülöttként jön a világra. Fotó: Getty Images

Mint egy mozgó intenzív osztály

A vadonatúj szállítóinkubátor segítségével megvalósítható a higiénés szempontok fokozott figyelembevétele is - áll a Mészáros Csoport közleményében. "Egy ilyen inkubátor olyan, mint egy mini intenzív osztály. Az eszköz segítségével a szülőszobáról vagy a császárműtőből biztonságosan szállítható - házon belül « a megszületett újszülött az ellátás végleges helyszínére, a koraszülött intenzív osztályra. A transzportinkubátor biztosítja a baba hőháztartását, életfunkcióinak megfigyelését és légzéstámogatását, valamint annak az elvárásnak is megfelel, hogy a COVID-19 fertőzött édesanya újszülöttjét zárt inkubátorban szállítsuk" - fogalmazott Nádor Csaba, a Semmelweis Egyetem koraszülött intenzív osztályának vezető főorvosa.


Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója kifejtette azt is, hogy miután a cégcsoport karitatív tevékenységének középpontjában a gyermekek állnak, az új eszköz beszerzésének több mint 8 millió forintos teljes költségét a csoport vállalta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!