A D-vitamin így védhet a koronavírustól

Nemcsak a fertőzéstől óvhat, de a koronavírus miatti halálozás veszélyét is jelentősen csökkenti a D-vitamin - állapította meg egy friss kutatás. Részletek itt.

Magyarországon havonta átlagosan 15 ezer forintot költöttek az emberek az egészséggel kapcsolatos termékek vásárlására, legnagyobbrészt gyógyszerekre - derül ki az augusztusi Cofidis Hitel Monitorból. A hitelintézet összesítése szerint a 18 és 69 év közöttiek háromnegyede vásárol gyógyszereket, míg étrend-kiegészítőket a korcsoport minden második, gyógyászati segédeszközöket pedig minden harmadik tagja. A rendszeres havi keretet az elmúlt 2 évben az emberek 20 százalékának kellett meghaladnia rendkívüli események miatt, például vizsgálat, kórházi kezelés vagy műtét esetén. 51 százalékban ennek összege nem haladta meg az 50 ezer forintot, de a költségesebb kiadások miatt az átlagos összeg 142 ezer forint volt. Viszonylag magasak a gyermeket nevelők, vagy a nyugdíjasok egészségügyi kiadásai is, ők átlagosan havi 18-19 ezer forintot költenek ilyen célokra.

h i r d e t é s
Magánorvosra is sokat költünk, elsősorban fogorvosra. Fotó: Getty Images

Sok megy el magánorvosra is

A felmérés szerint a magyarok 40 százaléka vesz igénybe legalább egyszer egy évben magánorvosi szolgáltatásokat. A legnépszerűbb a fogorvos, de nőgyógyászhoz, bőrgyógyászhoz és szemészhez is sokan járnak. A többség ugyanakkor legfeljebb 20 ezer forintot hagyott a magánrendelőkben, bár a fogorvosi kezelések összege tavaly ennél jóval magasabb, átlagosan 76 ezer forint volt.

A megtakarításhoz is hozzá kell nyúlni

A Cofidis megvizsgálta azt is, hogy az ellátásra szorulók miből fizetik a kiadásokat. A legtöbben a havi fizetésükből, negyedüknek viszont a megtakarításaiból is költenie kell az egészségére. Az egészségpénztári egyenleg és a biztosítás aránya mindössze 3-4 százalék, a hitelből fizetett kezeléseké pedig csupán 1 százalék. A közlemény szerint a magyarok nem ismerik eléggé az öngondoskodás egészségügyi lehetőségeit. Ugyan 90 százalékuk hallott már az életbiztosításokról, de csak kétharmaduk ismeri azokat valamennyire.


Kisebb, de 80 százalék fölötti azok aránya, akik hallottak már az egészségpénztárakról és az egészségbiztosításokról, de saját bevallása szerint csak 50 százalék tud róluk valamit. Az egészségügyi jellegű cafeteria még kevésbé ismert, az egészséghitelről pedig - mint írták - a többség nem hallott. A Cofidis Hitel Monitor kutatás 500 fős mintán online adatfelvétellel készült. Az adatok a 18-69 éves magyar internetező lakosságra reprezentatívak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!