Közismert tény, hogy éhesen nem szabad bevásárolni, ilyenkor ugyanis sokkal több felesleges dolgot (elsősorban nassolnivalót) bedobálunk a kosárba, mint amennyire valóban szükségünk lenne. A skót Dundee Egyetem kutatói szerint ugyanakkor fontos döntéseket sem szabadna üres hassal meghoznunk, az éhségnek ugyanis nagyobb befolyásoló ereje van, mint azt korábban hitték. Az egyetem pszichológia tanszékének professzora, Dr. Benjamin Vincent szerint az üres gyomor komolyan befolyásol minket a döntéshozatalban, és arra sarkall, hogy a kevésbé kifizetődő, de rövid távon jövedelmező megoldásokat válasszuk a hosszú távú befektetések helyett.

Az éhség érdekes hatásai

Egyre több kutatás utal arra, hogy a böjtölés képes lehet fokozni az agy teljesítményét. Pontosabban egy éhséghormon, amely jótékonyan hat az új agysejtek kifejlődésére és túlélésére. Kattintson a részletekért!

Éhesen felelőtlen döntéseket hozunk

A Dr. Vincent kísérletében 50 résztvevőknek kérdéseket tettek fel étellel és pénzzel kapcsolatban, illetve bizonyos jutalmak közül is választhattak szintén ebben a két kategóriában. A tesztet egyszer ebéd után végezték el, egyszer pedig úgy, hogy előtte aznap semmit nem ehettek, a kutatók pedig a két teszt között jelentős különbségeket figyeltek meg.

Úgy tűnik, az éhség nagyon rossz tanácsadó! Fotó: iStock

Talán nem meglepő, hogy az éhes emberek inkább a kisebb adag ételt választották, amihez gyorsabban hozzáférhettek, minthogy egy kicsit tovább várjanak a nagyobb adagra. Az éhség azonban nem csak az evést, de az anyagikat érintő döntéseikben befolyásolta őket. A tesztek egyikében a résztvevők választhattak egy kisebb értékű ajándékot, amit azonnal megkaptak, vagy egy nagyobb értékűt, amire azonban várniuk kellett. Ha ez utóbbi mellett döntöttek, ők maguk is megbecsülhették, hány napot hajlandóak várakozni a jutalomért.

Az éhes emberek nagyobb arányban választották az azonnal átvehető jutalmat, de aki hajlandó lett volna várni a nagyobb ajándékra, az is jóval türelmetlenebbnek bizonyult. Míg jóllakottan akár 35 napot is várnának egy dupla akkora értéket képviselő ajándékra, az éhezőknek alig 3 napot érne meg a nagyobb jutalom.


A kutatás egy korábbi, ismert brit tanulmányon alapul, melyben gyerekeknek ajánlottak fel egy pillecukrot azonnal, vagy kettőt úgy, hogy 15 percet várniuk kell rá. Természetesen a gyermekek túlnyomó többsége egy percet sem akart várni az édességre, és megelégedett az azonnali egy cukorral. A mostani tanulmány viszont már felnőtt, felelősségteljes döntésre képes emberek bevonásával készült, úgy tűnik azonban, hogy az éhség esetükben is legalább olyan nagy úr, mint a gyermekeknél.

Forrás: Eurekalert


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!