A Pantone egy amerikai festékgyár, amelyet elsősorban nem is a termékeiről, hanem valóságos intézménynek számító színazonosító rendszeréről, (Pantone Matching System, PMS) ismernek szerte a világon. A Pantone-skála a textil és a nyomdaiparban manapság nélkülözhetetlen része a tervező és kivitelező munkának. A cég a minap egy új vörös árnyalatot tett közzé "Periódus" néven, amely egyértelműen utal a menstruációra, és azt a célt szolgálja, hogy megszabadítsa ezt a természetes folyamatot a negatív konnotációtól. Fel akarnak lépni az ellen, hogy a vérző nőket tisztátalannak tartsák, vagy pusztán havibajnak bélyegezzék a termékenységi ciklusuk teljesen normális velejáróját. Apró szépséghiba a kezdeményezésben, hogy nem teljes az önzetlensége. Ugyanis egy női termékeket forgalmazó svéd cég, a Leloi Ab egyik márkájának marketingkampánya teremtett keretet bemutatásához. Ugyanakkor igaz, hogy a kampány végeztével is ott marad a szín a Pantone-skálában, és remélhetőleg sokáig hordozni fogja pozitív üzenetét.

A menseshez kapcsolódó negatív jelentéstartalmakat egy vörös színnel törölnék el. Fotó: Getty Images

Laurie Pressman, a Pantone Color Institute alelnöke meglehetősen lelkesen és emelkedetten beszélt az új színről: szerinte egy aktív és kalandos vörös árnyalat, amely felbátorítja a nőket, hogy büszkének érezzék magukat, és önbizalommal éljék meg amenstruációidejét. Sőt, felszólítanak mindenkit nemtől függetlenül, hogy fesztelenül és nyíltan beszéljen erről a tiszta és természetes testi funkcióról - számolt be a Vice magazin.

Tabudöntögetés vörösben

A világ számos részén még mindig tabunak tekintik a menstruációt, emiatt az embereknek nincs elegendő ismeretük róla, ahogy a hozzá kapcsolódó különféle megbélyegzésekről is keveset tudnak. A menstruáló nőket gyakran "tisztátalannak" vagy "piszkosnak" tartják, van, ahol magánzárkába kényszerítik, vagy arra utasítják őket, hogy ne főzzenek és ne nyúljanak hozzá bizonyos dolgokhoz, esetleg ne menjenek iskolába. E negatív szemlélet megváltoztatása ellen sok neves személyiség, intézmény és cég fellépett már az elmúlt években, de a Pantone döntése, hogy színt adott a menstruációnak, valóban az egyik legerőteljesebb (pozitív) marketinglépés.

h i r d e t é s

Ahhoz, hogy a Period-vörös színt értékelni tudjuk, tisztában kell lennünk a vörös pszichológiai és kulturális jelentőségével. Az Empowered by color (a kifejezést talán a szín halmának fordíthatnánk) weboldal, amely a színek jelentőségével, hatásával és használatával foglalkozik: az energia, a szenvedély és a cselekvés színe. A vörös egy meleg és pozitív szín, amely a legtöbb fizikai szükségletünkhöz és a túlélési vágyunkhoz kapcsolódik. Meglepő módon azt állítják, hogy erőteljes férfias energiát áraszt. Úttörő szellemet és vezetői tulajdonságokat jelöl, elősegítve az ambíciókat és az elszántságot - vélik. Erős akaratot és bizalmat adhat azoknak, akik félénkek vagy hiányzik az akaraterejük. A férfiasságot leszámítva ez mind nagyon pozitív hatás a menstruáló nőkre nézve is. Úgy is értelmezhető, hogy a vérzéssel kapcsolatban a vörös szín miatt a nőknek pozitív hatásokat kell tapasztalniuk. Ha nem így van, az a kulturális közeg következménye, amelyet meg kell változtatni (vagy magukban nyugodtan figyelmen kívül hagyhatják).

Ilyen a menstruáció hivatalos színe a Pantone szerint. Forrás: Pantone

A vörös látványa

Mivel a piros erős hatású szín, számos célra használják. Például a mozgás színe: felébreszti a fizikai tetterőnket. De érzelmileg is erős a hatása, ezért kötik össze a legtöbben a szexualitással. A pozitív oldalán mélyebb és intim szenvedélyeket kelthet (beleértve a szerelmet és a libidót), de van egy negatív oldala is, amely a bosszút és a haragot erősíti. A piros szín emellett serkenti az étvágyat, ezért az éttermekben gyakran használják erre a célra. Ugyanakkor, ha túl sok piros szín vesz körül bennünket, izgatottá és végül dühössé válhatunk.

A nők ruhájának színe befolyásolja, hogy az őket körülvevők férfiak és nők mit gondolnak róluk egy kutatás szerint. A nők például határozottan nem akarják, hogy más, vörösbe bújtatott nők a barátjuk közelében legyenek. A férfiak pedig úgy vélik, a vörös színt hordó nőket jobban érdekli a szex. Részletek!

A vörös megragadja a figyelmet. Ez az egyik legjobban látható szín, a második a sárga után. Ez magyarázza, hogy miért használják tűzoltóautókon vagy a stop-táblákon az éberség felkeltésére. A vörös a retina mögött összpontosul, ami arra kényszeríti a lencsét, hogy domborúbbá váljon. Ezért úgy észleljük, mintha a vörös területek előtérbe kerülnének, ami megmagyarázhatja, hogy a vörös miért kelti fel a figyelmünket. Persze nem mindenkiét. A férfiak 8-10 százaléka ugyanis színvak, azaz egyáltalán nem látja a vöröset. Így esetükben a vörös nem lenne képes megemelni a vérnyomást és felgyorsítaná a szívverést. Pedig a vörös elég erős szín ehhez, de azonnali hatása csak átmeneti és nem is mindenkire érvényes - írja a Color Matters színekkel foglalkozó weboldal.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!