Hétfőn nem érkezik fölénk időjárási front, az átvonuló hidegfront is elhagyta térségünket. Anticiklon épül ki felettünk, amely a következő napokon jellemzően csapadékmentes időt okoz - írja a Meteo Klinika. A hideg levegő megérkezett, éjszakánként erőteljesen lehűl a levegő és a nappali felmelegedés is mérséklődik. A hajnali órákra a -10 fokra is zuhanhat a hőmérséklet, emiatt az ízületi bántalmakkal élők intenzív panaszokkal ébredhetnek. Végtagfájdalmak esetén kezdjük a napot egy átmozgató tornával, napközben pedig meleg borogatás enyhíthet a panaszokon.

Hideg idő várható

A meghűléses megbetegedések kockázata az elkövetkezendő időszakban egyre inkább nő, a réteges és vastag öltözet mellett szükség lesz a sapkára és a sálra is! A gyerekeket is öltöztessük fel megfelelően, mert a kisebbek szervezete még érzékenyebb a fagyos időre. Az északnyugati irányú szél a Dunántúlon és a középső tájakon megerősödik, időnként viharossá fokozódik, ezeken a területeken nő a szélterhelés. A szélre érzékenyek körében kínzó fejfájás jelentkezhet, valamint ingerlékenység és nyugtalanság is felléphet.

Hideg napokkal indul a hét. Fotó: iStock

Csapadék nem zavarja a szabadtéri programokat, sok lesz a napsütés, de a hideg időben nem ajánlott hosszabb időt a szabad levegőn tölteni. A hő- és komfortérzet alacsony és ezen az erős szél még tovább ront. Azimmunrendszererősítése kiemelten fontos az év ezen időszakában. A megfázást megelőzhetjük azzal, ha megerősítjük a szervezetünket fokozott vitaminbevitellel.


A légszennyezettség közepes, északkeleten várhatóan romlik a levegő minősége. A közlekedés során ködös területekre, csúszós útszakaszokra kell készülnünk. A balesetveszély nagy, az utakon fokozott figyelem javasolt!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!