A döntéseket persze nem egyedül kell meghozni, minden esetben célszerű szakemberrel konzultálni. Egyaránt figyelembe kell ugyanis venni, hogy mikor indul az utazó, mennyi idős, egészséges-e, hová készül, milyen elfoglaltságot tervez a célországban, mennyi időt szeretne ott eltölteni, kapott-e korábban oltásokat utazással kapcsolatban, és hogy a jövőben esetleg rendszeresen visszatér-e még. "Ezeket a kérdéseket megválaszolva lehet rangsorolni az oltások között, illetve megbecsülni a kockázatot, hiszen nem mindig egyszerű a döntés. A választott védőoltások hosszú távú befektetést jelentenek egészségünk megőrzése érdekében. Sok esetben több évre nyújtanak biztonságot számunkra" - szögezte le dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont oltóorvosa.

Egy egzotikus nyaralás előtt fontos, hogy kellőképpen felkészítsük az immunrendszerünket

Az esetek 8 százalékában elég betegnek érzik magukat az utazók ahhoz, hogy orvoshoz forduljanak útjuk során az adott országban, vagy röviddel a visszatérést követően, illetve 1 százalék alatti a kórházi elhelyezés szükségessége. A hazatérést követően 25százalékos esélye van annak, hogy hasmenés, légúti megbetegedés, bőrprobléma vagylázjelentkezzen.

Egzotikus célpontok esetén az alapoltások közé tartoznak:

  • A tetanusz erős izomgörccsel járó bénulás, amely kezeletlenül háromból két esetben halálos kimenetelű. A veszélyes kórképről ide kattintva olvashat bővebben.

    Kombinált tetanusz (di-te-polio): gyerekkorában mindenki oltva volt többször is, de az csak 20 éves korig garantálja a védettséget, ezért szükséges ezt ismételni 10 évente.
  • Influenza: egy hosszabb repülőút alatt a közös légtér jelentősen megnöveli a betegség kialakulásának kockázatát. Elég lehet csupán egy fertőzött a fedélzeten, és mi is könnyen azzá válhatunk.
  • Hepatitis A és B: létezik kombinált oltóanyag, többféle oltási sor, de külön-külön is be lehet adni ezeket a vakcinákat, ennek is számtalan előnye van. Aki 1985 után született, már egy életre szólóan védett, hiszen kötelezően megkapta az oltást. Aki nem ilyen szerencsés, ott minimum két oltás szükséges az alapimmunizáláshoz, de itt is kialakítható a hepatitis B ellen egy örök védettség (fél-egy év múlva történő ismétléssel). Hepatitis A-ra is elérhető akár 25 éves védettség két oltással. Optimális esetben - hepatitis B elleni immunitás hiányában - 6 héttel indulás előtt el kell kezdeni az oltási sort.

Amire még gyakran szükség lehet:

  • Tifusz: nagyon gyakran szükséges egzotikus úti célok esetén, 3 évente ismételni kell.
  • Sárgaláz: csak bizonyos - afrikai és dél-amerikai - országok teszik ettől az oltástól függővé a beutazást, ellenben másik negyven országban a korábban sárgalázas területen megfordult utazókat az igazolás nélkül akár vissza is fordíthatják. Az jár jól, aki minél előbb túlesik rajta, hiszen 2 éve egy oltás a WHO rendelkezése alapján egy életre szól, így ezt is kipipálhatjuk örökre. 65 év felett nem oltják már az utazókat, igazolás azonban szükséges. Csak az akkreditált oltóközpontokban kiállított okmány a megfelelő - erre feltétlenül figyelni kell.
  • Kolera: aktuális járvány, hosszabb kinntartózkodás, bizonyos krónikus betegségek tehetik fontossá meglétét. Érdemes megemlíteni, hogy az oltóanyagot elég pusztán meginni.
  • Veszettség: ha nem is érkeztünk védetten az adott terültre, két héten belül elkezdett szigorú oltási sorral (több oltást jelent, meghatározott időpontokban) a betegség 100 százalékban megelőzhető. Lehet, hogy elég csupán itthon intézkedni, ha a sérülés minimális és van friss tetanuszoltásunk.
  • Miningococcus: 30 év alatt mindenképpen megfontolandó, hiszen egy ritka, de nagyon komoly betegségről van szó, ami az egész világon előfordul, néhol nagyobb járványok is jellemzőek.
Hogyan szeretünk utazni?
Mikor van szükségünk tetanuszoltásra?
Mi okozza az utazási betegséget?
Híg, vizes hasmenés: ez lehet az oka!
Veszélyes tévhitek a kullancsokról

Mindig el kell kerülni a szúnyogcsípést, a szúnyogok ugyanis komoly betegségek terjesztői lehetnek (Zika, Dengue-láz, japán enkefalitisz). Malária elleni tabletta szedése csak a magas kockázatú területeken indokolt, de a megfelelő szúnyogriasztó használata így is szükséges.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!