Mitől lesz valaki pedofil? Korábbi cikkünkben megtalálja a választ - kattintson ide!

Az új törvény értelmében az ukrán igazságügyi-minisztérium vezeti majd azt a nyilvántartást, amelybe a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekért elítélt személyek adatai kerülnek be, többek között az elkövetett bűncselekményük és a lakcímük is. A nyilvántartott személyek ezután kötelesek lesznek közölni a rendőrséggel, ha megváltozik a lakhelyük vagy a munkahelyük. Az információkat a bíróság jogerős döntése alapján vezetik be a nyilvántartásba.

Egységes nyilvántartással küzdenek a pedofilía ellen. Fotó: iStock

A jogszabály értelmében a nyilvántartáshoz a megyei ügyészségek és nyomozati szervek vezetői, az ügyészek, a nyomozók, továbbá az oktatási, egészségügyi és a gyermekekkel foglalkozó szociális intézmények is hozzáférhetnek. A törvény első olvasatában egyébként még szerepelt a pedofilok kémiai kasztrálása is, de ez a rendelkezés később kikerült a tervezetből.

A pedofília típusai

Ahogy már korábban is megírtuk, a pedofíliát nagyon sokféleképpen lehet osztályozni. A kizárólagos pedofilt például egyáltalán nem érdekli nőies vagy férfias partner - ők azért vonzódnak a gyerekekhez, mert ártatlanok és tiszták. Van olyan pedofil is, akit csak az egyik nem érdekel, de olyan is, akit mindkettő. De az is előfordulhat, hogy a pedofil nem válogat és minden korosztály érdekli, a gyerekek is. Férfi és nő egyaránt lehet pedofil.


Az orvosi értelemben vett pedofília legalább fél évig tartó intenzív szexuális késztetést és fantáziálást, illetve megvalósult pedofil cselekmények elkövetését jelenti. Bár vannak különféle elméletek, azonban még ma sem tudják pontosan, hogy mi okozza a pedofíliát. Az orvosok szerint ez a késztetés valószínűleg veleszületett "adottság": az érintettek agyában vélhetően a méhen belüli fejlődés során történik valami, ami ebbe az irányba tereli őket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!