Idősebb korban a mozgás egyre fontosabbá válik - ennek az a magyarázata, hogy ilyenkor azanyagcserelelassul, és az egészséges testsúly fenntartása kihívássá válhat. A testmozgás viszont gyorsítja az anyagcserét, növeli az izomtömeget, ami megkönnyíti, hogy több kalóriát égessen el a szervezet. Habár visszafiatalítani senkit sem lehet, de a magasabb életkornak megfelelő egészségi állapot elérhető mind a fizikai, mind pedig a szellemi és érzelmi állapot szempontjából. Az aktivitás megőrzése hozzájárulhat a függetlenség megtartásához is, valamint csökkentheti a szívbetegség, a stroke, a cukorbetegség, a rák, a depresszió és ademenciakockázatát. Vegyük sorra, hogy mit tehetünk az aktivitás megelőzéséért.

Napi séta

A séta ugyan alacsony intenzitású testmozgás, de hihetetlenül hasznos. Az orvosok hetente legalább 150 perces mérsékelt testmozgást ajánlanak, ami napi félórányi sétával szinte észrevétlenül teljesíthető. A séta észszerűen is teljesíthető. Például nem a sarki közértbe kell menni tejért és kenyérért, hanem oda, ahová az út negyedóráig tart, és persze hazafelé is ugyanennyi ideig. Ha valaki idősgondozásban részesül, például egy idősotthonban lakik, és nem kell vásárlást vagy más hasonló ügyet intézni, akkor induljon egy kis társas sétára, eközben a napi fél óra könnyen legyalogolható.

Idősebb korban a mozgás egyre fontosabbá válik. Fotó: iStock

Társasági élet

Az utóbbi módszer már rámutat a társas kapcsolatok fontosságára, amely az aktivitás fenntartásának egyik legélvezetesebb módja. Akkor különösen, ha nemcsak beszélgetésekre korlátozódnak ezek a kapcsolatok, hanem valamilyen közös tevékenységhez is: süteménypartik szervezéséhez, közös énekléshez, kézimunkázáshoz, könnyű sportokhoz, túrázáshoz. Az aktivitás fenntartása ugyanis ugyanolyan mértékben szól a mentális stimulációról és az elme rugalmasságának megőrzéséről, mint a test működéséről.

A klubok vagy a társaságok iránti elkötelezettség segíthet elkerülni a magánnyal kapcsolatos érzéseket és a depressziót, és hasznos lehet azok számára is, akik demencia vagy Alzheimer-kór miatt kapnak ellátást. A szervezésben a gondozók is sokat segíthetnek.

A házimunka szentsége

Egy ház és kert vagy lakás sok tennivalót - takarítás, karbantartás, ügyintézés - ad. Sok idős ember egyébként is ameddig csak képes, el akarja végezni ezeket a feladatokat, mert szeretnének a megszokott környezetükben maradni, vagy fenntartani az önálló életmódjukat. Az idősotthonokban e feladatok jelentős részét átvállalják tőlük, de a saját lakrészét mindenki kívánsága szerint rendben tarthatja, vagy fejlesztheti, szépítheti, alakítgathatja. De főzhet vagy moshat is magára, ha azt szeretné. És mindenképpen hódolhat a közösség számára elfogadható hobbijának. Akár a kertészkedésnek is, hiszen az intézményeknek általában saját parkjuk van, ahol ez a munka társasági elfoglaltságként is űzhető.

Csobbanás

Mindenképpen hasznos idősebb korban az uszodába való járás is. Egyrészt az uszoda, különösen a gyógyfürdők (legalábbis Magyarországon) mindig a társasági élet, az információcsere központjai voltak, másrészt az úszás egy szelíd és élvezetes módja az aktivitásnak, amely kisebb sérülésveszélyt is hordoz másféle testmozgásokkal szemben. A víziaerobikszintén alacsony intenzitású tevékenység, amelyet orvosilag is ajánlott heti 150 percben gyakorolni. A vízben mozgás jó módszer a szív- és érrendszer átmozgatásához, és az izomerő megtartásához. Felmérések szerint az úszás pozitív hatással van az elmére és a testre egyaránt, bizonyítottan csökkenti a stresszt és a vérnyomást. Már egy rövid 15 perces vízi edzés is javíthatja az idősek egészségi állapotát.


Irány a táncparkett

A tánc az egyik legjobb és legélvezetesebb formája az aktív tevékenységeknek. A zene és maga a mozgás is felidézi az idős emberek fiatalkorát, emocionálisan nagyon pozitív hatásokat gyakorolva. Az idősebb korban gyakorolható mozgások közül a táncnál semmi nem fokozza jobban az életkedvet. Aki egyszer belevágott, valós élményként éli meg ezt társasági és fizikai szempontból is rendkívül pozitív elfoglaltságot.

Ülve végezhető gyakorlatok

Sok olyan idős ember van, akinek már nincs lehetősége az intenzívebb aktivitásra, mert ágyhoz vagy kerekesszékhez kötött. De ez nem jelenti azt, hogy magányra és tétlenségre lennének ítélve. A korlátozott mozgásképességűek számára az ülő gyakorlatok, például a lábak meghatározott számú emelése vagy súlyozott tárgyak emelése segíthet az izmok fenntartásában. Vannak olyan jógagyakorlatok is, amelyeket ülés közben is el lehet végezni, és a testmozgás közben végzett meditációk csökkenthetik a stressz, a szorongás vagy depresszió érzéseit.

Gyakran halljuk, hogy a mozgásszegény életmód, a sok ülés és az ülőmunka negatívan hat a szervezetünkre. De egészen pontosan milyen hatással is van a szervezetünkre? Cikkünkből kiderül, kattintson ide a részletekért!

Az idősotthonokban rendszeresen szerveznek ülőtornaórákat a mozgásterapeuták, ahol átmozgatják a gondjaikra bízottakat. Ez azért fontos, mert a 65 évesnél idősebb felnőttek naponta átlagosan legalább 10 órát töltenek ülő helyzetben, ezért annyi fizikai és szellemi tevékenységre van szükségük, amennyire csak képesek lehetnek. Ez azért is lényeges, mert még az enyhe vagy közepes mértékű testmozgás is pozitív hatással lehet az idős emberek fizikai és érzelmi jólétére, illetve segítheti őket a függetlenségük minél hosszabb ideig tartó megőrzésében, miközben a lehető legjobb életminőséget nyújtja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!