"A világon 2017-ben több halálesetet okozott a teljes kiőrlésű termékeket, friss gyümölcsöt és magvakat nélkülöző táplálkozás, mint a transzzsírokban, cukrozott italokban, vörös húsban és feldolgozott élelmiszerekben gazdag táplálkozás" - olvasható az új tanulmányban, amely 195 ország adatait vizsgálta 1990 és 2017 között.

A helytelen táplálkozás szív- és érrendszeri betegségeket eredményezhet. Fotó: 123rf

Ezzel ártunk magunknak leginkább

Ez a vizsgálat megerősítette azt, amit évek óta gondolnak, vagyis hogy a rossz táplálkozás több halálesetért felel, mint bármely más rizikófaktor - emeli ki Christopher Murray, a tanulmány szerzője.

A napi ajánlott sóbevitel mennyisége 2300 milligramm, amely egy evőkanálnyinak felel meg. Ha pedig valaki elmúlt 50 éves, magas a vérnyomása, illetve cukorbeteg, akkor 1500 milligrammnál több nem javasolt a számára. A túlzott sófogyasztás veszélyeiről itt olvashat bővebben!

"Miközben a só, a cukor és a zsírok kerültek az elmúlt 20 évben az egészségpolitikai viták középpontjába, eredményeink arra utalnak, hogy a legjelentősebb egészséget befolyásoló rizikófaktorok a túlzott sófogyasztás, valamint az olyan egészséges élelmiszerek fogyasztásának hiánya, mint a teljes kiőrlésű termékek, zöldségek és magvak" - hangsúlyozták a kutatók.

Életek millióit követeli a rossz életmód

A helytelen táplálkozás leggyakrabban szív- és érrendszeri betegségeket eredményez. Ezek 2017-ben 10 millió ember halálát okozták. Emellett 913 ezer életet követeltek az egészségtelen életmód miatt kialakult daganatok, valamint 339 ezren haltak bele a cukorbetegség szövődményeibe.


A táplálkozással összefüggésbe hozható halálesetek száma Izraelben volt a legalacsonyabb 2017-ben: 100 ezer lakosra 88,9 ilyen halálozás jutott. A második helyre Franciaország került 89,1 fővel. Szlovákiában 100 ezer emberre 356,3 olyan halál jutott, amely a helytelen táplálkozás miatt következett be. A legrosszabb helyzetű országok között van Üzbegisztán, ahol az összes haláleset 43,7 százalékát okozta a nem megfelelő táplálkozás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!