A Kaliforniai Egyetem tudósainak tanulmánya az első hosszú távú vizsgálat az e-cigaretta és a légzőszervi betegségek közötti kapcsolatról, amely az Egyesült Államok teljes lakosságának reprezentatív adatain alapul. A szakértők olyan embereket vontak be a kutatásba, akiknek korábban nem volt feljegyzett tüdőbetegségük, azonban e-cigarettát szívtak vagy dohányoztak. Három évig figyelemmel követték őket. "Azt találtuk, hogy az e-cigarettát szívók körében egyharmaddal nőtt a tüdőbetegségek kialakulásának a kockázata" - mondta Stanton Glantz professzor, a tanulmány egyik vezetőszerzője.

Fotó: iStock

A kettős használóknál a legnagyobb a veszély

E-cigit szívott, tüdőátültetésre szorult - a részletekért kattintson ide!

A kutatók azt is kimutatták, hogy azoknál, akik e-cigarettát használnak és dohányoznak is - ami a felnőtt e-cigarettázók körében igen gyakori -, még nagyobb az ilyen kockázat azokhoz képest, aki csak az egyik terméket szívják. Az e-cigaretta azonban már önmagában is nagyon káros, és ez a hatás független attól, hogy az illető dohányzik-e hagyományosan - tette hozzá a szakember.

Az adatok szerint a hagyományos módon dohányzók esetében a tüdőbetegségek kockázata több mint kétszeresére, a mindkét terméket használók esetében pedig több mint háromszorosára nő a kockázat. Megállapításaik azért fontosak, mert még mindig folyik a vita arról, hogy szabad-e úgy reklámozni az e-cigarettát, mint a dohányzók egészségére kevésbé káros eszközt.

"A hagyományos cigarettákról e-cigarettákra való áttérés ugyan csökkentheti a tüdőbetegségek kockázatát, de csak nagyon kevés ember tér át teljesen. A dohányzók többsége e-cigarettát is szív, azaz kettős használóvá válik, így viszont jelentősen nő a tüdőbetegségek kialakulásának kockázata" - magyarázta a szakember.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!