2020. január 24. péntek - ekkorra datálódik az év első Újholdja, ami mindenkinek különösen fontos. Az Újhold az egyes jegyek horoszkópjában különböző területeket érint, és meghatározza nemcsak a következő időszak, hanem az egész esztendő lényeges témáit. Ne csak a Napjegy, hanem az aszcendens horoszkópját is vegye figyelembe, így kaphat teljesebb képet!

Január 24-én lesz az év első Újholdja

Kos

A Vízöntő-újhold a tizenegyedik sorsterületén halad át, ez arra inspirálja önt, hogy szerezzen új barátokat, találkozzon olyan ismerősökkel, akiket segítségére lehetnek új vállalkozásában. Érdemes kihasználni az Újhold erejét, értékes kapcsolatokkal gazdagodhat.

Bika

Az Újhold az ön karrier sorsterületén halad át, közben kvadrátot alkot az Uránusszal: most átértékelheti a hivatásával, szakmájával kapcsolatos kérdéseket, felismerheti esetleg, hogy van egy másik útja is. Azt is érezheti, hogy a helyén van, ez a tudat pedig elégedetté teszi.

Ikrek

A Vízöntő-újhold a kilencedik sorsterületét érinti, ami kalandra, vagy szellemi látókörének kiszélesítésére készteti. Hirtelen vágyat érezhet egy távoli utazásra, amit most meg is szervezhet, szüksége van frissítő élményekre, új emberek is léphetnek az életébe.

Rák

Lehetséges, hogy most átgondolja, átértékeli egyes társulásait vagy a párkapcsolatát. Eltávolodik olyan emberektől, akikkel már kiüresedett a kapcsolata. Csak békével érdemes elválni - ezt tanácsolja a Vízöntő-újhold a nyolcadik sorsterületen.

Oroszlán

A Vízöntő-újhold a hetedik sorsterületén halad át, az Uránusz fényszögében, ennek eredményeként új időszak kezdődhet a párkapcsolatában, talán sikerül közös nevezőre jutni végre egy rég halogatott kérdésben. Ideális időpont minden új terv megvalósításához, karrierjében is kiemelkedő fordulópontok várhatóak. Adjon helyet az életében a szerelemnek is, vagy kapcsolódjon új módon a társához.

Szűz

A Vízöntő-újhold a hatodik sorsterületét látogatja meg, ami igen stresszes lehet önnek. Késztetést érez rá, hogy változtasson az életmódján, a szokásain, a napirendjén. Kísérletezzen, hogy a jobb önnek, de ne görcsöljön túlzottan!

Mérleg

Az Újhold önt több szempontból is inspirálhatja, mert az ötödik sorsterületét érinti, ami a szerelem és a kreativitás területe is. A mostani életszakaszban megvalósíthatja az álmait, vágyait, de fontos, hogy ne akarjon megfelelni senkinek!

Skorpió

Az Újhold az otthonát célozza meg, valószínűleg ön gyökerestül akarja megváltoztatni a dolgait, vagy lehet, hogy családja vagy partnere miatt válik ez szükségessé. Őrizze meg a nyugalmát, és higgadtan fontolja meg a kérdést. Költözést is jelezhet ez a bolygóállás.

Nyilas

A harmadik sorsterületén utazik át az Újhold, úgy dönthet, hogy szeretne még visszaülni az iskolapadba, előfordulhat, hogy stagnálónak érzi a körülményeket, és új ismeretszerzésre vágyik.

Bak

Ezt az energiát ön nagyon előnyösen használhatja, ugyanis az Újhold az ön második sorsterületét érinti, ami a pénzügyi forrásokat jelöli. Változtathat a módszerein, stratégiáin az anyagiakat illetően, ez pedig hosszú távon is gyümölcsöző lesz.

Vízöntő

Az Újhold hatása az ön esetében a legerőteljesebb, drasztikus változásokat hozhat. Megváltoztathatja a külsejét, az önmegvalósítás felé is határozott lépéseket tehet, virágzó időszakot jelez ez a bolygóállás. Tisztelje valódi igényeit, az Uránusz is segíti az átváltozásban.

Halak

Az Újhold a tizenkettedik sorterületén áthaladva lelki regenerálódást jelez, a régi sérelmeit, fájdalmait végre elengedheti. Ha van rossz szokása, most azt is leépítheti. Új életszakaszt jelez ez a bolygóállás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!