Több koronavírussal foglalkozó kutatás is arra az eredményre jutott, hogy hosszabb ideig fertőz a SARS-CoV-2 vírus, mint a SARS-vírustörzs többi tagja, ez pedig újabb kihívások elé állítja a járvány elleni küzdelmet - minderről a South China Morning Post számolt be. A hongkongi lap arról ír, a kutatók szerint 20 napra is rúghat az az időtartam, amíg egy fertőzött képes továbbadni koronavírust, s ennek egy része jóval a beteg tüneteinek megjelenése előtt kezdődik. Mindezek alapján a kutatók azt javasolják, hosszabbítsák meg a kötelező karantén időtartamát. A tanulmányt a Kína-Japán Barátság Kórház csapata jegyzi, melynek a Kínai Nemzeti Egészségügyi Tanács ismert koronavírus-szakértője, Csao Bin is tagja.

Lehet, hogy kevés a 14 napos karantén. Fotó: Getty Images

A világ egyik vezető tudományos lapjában, a The Lancet-ben publikált tanulmány 191 vuhani beteg vizsgálatán alapul, akik közül január 31-ig 137-en épültek fel, a többiek a kórházban belehaltak a Covid-19-be. Mint írják, azoknál sem csökkent a vírus fertőzőképessége, akik antivirális kezelést kaptak. "A 20 napos időtartam jócskán meghaladja az akut légzőszervi vírusfertőzésekre jellemző vírusszórási periódust" - mondta Csao Bin, hozzátéve: a hosszabb víruskibocsátás hosszabb ideig tartó antivirális kezelést igényel és szükségessé válik a karantén idejének kiterjesztése is. Addig azonban, míg mások kutatásokkal nem támasztják ezt alá, kellő kritikával kell kezelni az eredményt, annak ellenére, hogy ez volt az eddigi legnagyobb Covid-19 betegeken végzett retrospektív vizsgálat, ami kézzel fogható eredménnyel zárult.

A legjobb amit tehetünk a kézmosás és a távolságtartás

Egy másik tanulmányról is beszámol a lap, melyben a Guangzhou és a hongkongi egyetem kutatói a betegek torokváladékát vizsgálták, ebből próbálták megállapítani, hogy a fertőzőképesség mikor járt a csúcsra, a tünetek megjelenése előtt vagy után. Arra az eredményre jutottak, a még hivatalosan nem publikált, s így megerősítést sem nyert tanulmányukban, hogy a fertőzések 44 százaléka azelőtt bekövetkezhet, mielőtt a beteg tünetei megjelennének. Ebben a kutatásban 94 beteget vizsgáltak Guangzhou-ban. A kutatók szerint ez még inkább megnehezíti a járvány megfékezését, s még jobban kiemeli a megelőzés, a kézmosás és a távolságtartás fontosságát.

Jelenleg ezzel a módszerrel tesztelik a koronavírus-fertőzötteket. Kattintson a részletekért.

Székletből kellene inkább tesztelni?

Egy harmadik vizsgálatról szóló beszámoló, ami a Nature Medicine folyóiratban látott napvilágot gyerekekre fókuszált. Tíz 2 hónapos és 15 éves közötti gyermeket vizsgáltak kínai kutatók. Megdöbbentő eredményük alapján pedig kiderült, nyolc esetben mutatták ki a koronavírust a székletmintájukból, miközben a torokváladék-tesztjük negatív eredményt hozott. Mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy a székletminta-vizsgálat fontosabb lehet, mint más tesztek, mivel pontosabban kimutathatja a szervezetben lévő vírus jelenlétét.

Forrás: SCMP

Kórházaknak ajándékozzák virágaikat a koronavírus miatt ellehetetlenült kertészetek - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!