Rohamosan terjed a világban a koronavírus-járvány, a fertőzöttek száma mára meghaladja a 300 ezer főt. Részletek itt.

Szlávik János beszámolt arról, hogy vasárnap újabb két ember - egy 65 és egy 75 éves nő - hunyt el koronavírus-fertőzés okozta megbetegedés (COVID-19) következtében. Azt is elmondta, hogy a halottak átlagéletkora 66, az intenzív osztályon kezelteké pedig 69 év.

Jelenleg 49 koronavírus-fertőzöttet ápolnak a Szent László Kórházban. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A betegek között vannak gyermekek, középkorúak és idősek is, a szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy gyermekeknél ritka a súlyos lefolyás, a végzetes kimenetel pedig extrém ritka a COVID-19 kapcsán. Hozzátette, további gyógyultakat engedtek ki a kórházból. Köztük vannak 40 és 60 év körüliek egyaránt. Jelenleg 49 embert ápolnak a Szent László Kórházban. A betegek felének enyhe vagy közepes tünetei vannak, úgy mint köhögés, légszomj, magas láz, gyengeség, izom- és ízületi fájdalmak.


A betegség lefolyásáról szólva Szlávik János elmondta, a betegek 20 százalékánál néhány napos köhögés után magasabb láz, köpetürítéssel járó köhögés, rendkívülifejfájásés gyengeség jelentkezik. Ilyenkor a betegség súlyos stádiumba vált át. Ezek a betegek általában 10-14 nap múlva intenzív osztályra kerülnek, és ott gépi lélegeztetésre szorulnak. A gépi lélegeztetés sokszor hetekig is eltart - mondta, megjegyezve, hogy a jelenleg intenzív osztályon ápolt egyik beteg például két hete lélegeztetőgépen van már.

Azok a betegek, akiknek nagyon enyhe tüneteik vannak, otthonukban várhatják a gyógyulást, ami általában két hetet vesz igénybe. Amennyiben az állapotuk romlik, ezek a betegek is azonnali kórházi kezelésre szorulnak.

"22 éves vagyok és koronavírus-pozitív. Sokáig vívódtam, hogy elmeséljem-e a történetemet, végül arra jutottam, hogy a koronavírus-fertőzésem naplója sokak számára jelenthet hasznos tudást, főleg a korombeliek körében" - írta a Twitteren a Kaliforniában élő Bjonda Haliti. A fiatal lány személyes beszámolójáról részletesen olvashat az nlc.hu cikkében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!