Választ kínál egy európai kutatás arra a kérdésre, hogy vajon miért veszélyezteti jobban az új koronavírus a férfiakat, mint a nőket. Részletek itt.

"Az én megérzésem szerint a közeljövőben biztosan nem lesz elérhető vakcina, annak ellenére sem, hogy úgy tűnik, a WHO engedélyezi az egészséges, korábban beoltott fiatalok koronavírussal való fertőzését, ami gyorsíthatja az oltóanyag engedélyezését" - fogalmazott az Indexnek nyilatkozva Nagy Eszter, egy biotechnológiai startupokat támogató osztrák cég ügyvezetője, aki kutatóként korábban dolgozott Bécsben, az Egyesült Államokban és a Pécsi Tudományegyetemen is. Hozzátette, kérdéses, hogy a jelenleg fejlesztés alatt álló vakcinák hatásosak lesznek-e, mivel egyelőre még számos kérdés nyitott a vírussal kapcsolatban.

A szakember szerint a közeljövőben nem lesz széles körben elérhető koronavírus-oltás. Fotó: Getty Images

Kockázatot jelent például, hogy a legtöbb készülő oltóanyag a vírus tüskefehérjéjét célozza meg, amellyel az be tud jutni az emberi sejtekbe. Ha viszont ez a támadási pont mégsem hoz sikert, úgy a legtöbb reménybeli vakcina egyszerre bukhat el. Ráadásul elméletben elképzelhető az is, hogy amennyiben a mostani vírus is hasonlóan viselkedik, mint a 2002-2003-as SARS-járvány kórokozója, úgy ezek az oltóanyagok egyes esetekben nemcsak nem gátolják majd a vírus működését, hanem még segítik is. Végezetül azt sem szabad elfelejteni, hogy jelenleg nem tudjuk, hogy maga a fertőzésből való kigyógyulás egyáltalán milyen mértékű immunitást biztosít, ezáltal azt sem, pontosan milyen és mennyi antitestre van szükség ahhoz, hogy a teljes védettség kialakuljon.

Feltéve, hogy sikerül találni egy hatékony vakcinát, még mind gyártási, mind logisztikai oldalról több nehézséget is meg kell oldani, hogy az adott oltóanyag belátható időn belül nagy tömegek számára elérhetővé váljon. Nagy Eszter úgy véli, kezdetben több vakcina is megjelenik majd párhuzamosan a piacon, az azokat kifejlesztő országok pedig mind a sajátjukat fogják előnyben részesíteni. Mindaddig pedig nem fognak készleteket adni a többieknek, amíg a saját igényeiket maradéktalanul ki nem elégítik.


A szakember kitért rá, az egyik legnagyobb rejtély a járvány kapcsán, hogy vajon afertőzésmiért veszélyezteti kevésbé a gyerekeket, mint a felnőtteket. Elmondta, ha ezt sikerülne megválaszolni, azzal talán közelebb juthatnánk a végleges megoldáshoz is, amennyiben a gyermekek védettségének mechanizmusát esetleg sikerülne átültetni a felnőttekre. E téren azonban egyelőre sötétben tapogatóznak a kutatók.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!