A gyógyulással még korántsem biztos, hogy véget érnek a koronavírus által megfertőzöttek megpróbáltatásai. Mire számíthatnak a túlélők? A válaszért olvassa el cikkünket!

Több mint 500 áldozatot szedett az új típusú koronavírus Spanyolországban 24 óra leforgása alatt, így már 2686-ra nőtt a betegségben elhunytak száma. A betegek száma pedig - 6500 új esettel - már a 39 ezret is meghaladta. Mintegy 22 ezer fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük több mint 2600-an intenzív osztályon fekszenek. A gyógyult páciensek száma közelít a 3800-hoz.

Eszközhiány miatt orvosok is megbetegedtek

A kronavírus-fertőzöttek között 5400 egyészségügyi dolgozó is van. Helyenként a védőfelszerelések utánpótlásának hiánya is hozzájárulhatott a szakszemélyzet megbetegedéséhez - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója.

Katonák fertőtlenítik a San Sebastián-i vasútállomást. Fotó: Getty Images

Több halottat találtak az idősotthonokban

Közben a katonaság a repülőterek és vasútállomások fertőtlenítésén kívül az idősotthonok fertőtlenítését is végzi a koronavírus elleni védekezés jegyében - emelte ki Miguel Ángel Villarroya, a hadsereg vezérkari főnöke. Megerősítette, hogy munkájuk során hétfőn több otthonban is elhunyt embereket találtak. Az egyik ilyen intézmény a spanyol fővárosban található, amelynek dolgozói arról számoltak be, hogy a feltételezhetően koronavírus-fertőzésben elhunyt áldozat elszállítására vártak, és az előírások szerint ilyenkor nem nyúlhatnak a holttesthez. Az esetekről értesítették az illetékes hatóságokat, amelyek megkezdték a halálesetek felderítését.


A madridi temetkezési vállalatok azonban túlterheltek, és mivel ezen a területen is hiány van a koronavírus elleni védőeszközökből, a város polgármestere a dolgozók érdekében átmenetileg megtiltotta, hogy a fővárosi fenntartású intézmények szállítsák, tárolják és temessék el a koronavírus-fertőzés halálos áldozatait. "A drámai helyzetek nehéz döntéseket követelnek" - mondta José Luis Martínez-Almeida madridi polgármester, aki egyúttal azt is bejelentette, hogy a Jégpalota elnevezésű, fedett madridi műjégpályán ideiglenes halottasházat rendeznek be a fertőzött holttestek tárolására.

A járványhelyzet önmagában speciális, de vannak olyan életesemények, amelyek tovább nehezíthetik. Ilyen például az, amikor kórházba kerül a gyerekünk. Mit tehetünk ilyenkor? A válaszért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!