A kínai járványügyi központ februárban publikálta az addigi legnagyobb, legátfogóbb tanulmányát az új típusú koronavírusos esetekkel kapcsolatban. A kutatásból kiderült, hogy bár a nők és a férfiak közel ugyanolyan számban fertőződnek meg, utóbbiak körében sokkal magasabb a mortalitási ráta. A szakemberek több mint 72 ezer esetet vizsgáltak, ebből a fertőzött férfiak 2,8 százaléka halt meg, míg a nőknél 1,7 volt az arány. Érdekesség, de ugyanezt a tendenciát lehetett megfigyelni a 2003-as SARS-, a 2012-es MERS-, illetve az 1918-ban pusztító spanyolnáthajárvány idején is.

A koronavírus így teszi tönkre a tüdőt

A washingtoni egyetem videója döbbenetes módon szemlélteti, mit is tesz a tüdővel a koronavírus. Részletek itt.

A hormonok magyarázhatják?

Bár egyre több a használható adat, a kutatók egyelőre nem tudják pontosan, miért hal bele több férfi a COVID-19-be, mint nő. "Általánosságban elmondható, hogy a férfiaknál nagyobb eséllyel alakulnak ki különféle betegségek, amelyek fogékonyabbá tesznek a kórokozókkal szemben, ilyen például a diabétesz vagy a szív- és érrendszeri betegségek" - szögezte le Ryan Steele, a Yale School of Medicine adjunktusa.

Ez azonban csak a megoldás egyik része Steele szerint, aki azt mondja, a két nem immunválasza közötti különbség ugyancsak magyarázhatja a statisztikát. A nőknél - valószínűleg a hormonok miatt - erősebb az immunválaszfertőző betegségekesetén. Míg a férfi nemi hormon, a tesztoszteron elnyomja a gyulladást, a női nemi hormon, az ösztrogén aktiválhatja a vírusellenes válaszokban részt vevő sejteket.

Koronavírus-fertőzött beteg egy barcelonai kórház intenzív osztályán. Fotó: Getty Images

Számíthat a dohányzás is

Dr. Bhanu Sud, a St. Jude Medical Center fertőzőbetegség-specialistája úgy vélekedik, elképzelhető, hogy a cigarettázás a kulcs. A férfiak körében magasabb a dohányosok aránya, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez rizikófaktor a COVID-19 szempontjából - legyengítheti ugyanis az immunrendszert. Dr. Sud azonban hozzáteszi: egy adott személy immunrendszerének állapota sok mindentől függ. Ilyen például az életkor, hogy dohányzik-e, iszik-e alkoholt, drogozik-e, van-e valamilyen egészségügyi problémája, vagy szed-e gyógyszereket. "Ha például valaki kemoterápiát kap, sokkal könnyebben megfertőződhet" - magyarázza, majd úgy folytatja: a genetika szerepét sem szabad lebecsülni, ennek bizonyításához azonban további vizsgálatokra van szükség.


"Most kezdjük megérteni, hogy a COVID-19 szövődményei a szervezet túlzott gyulladásos reakciójából származnak, amely afertőzésutáni kezdeti károkat követi" - mondja Dr. Steele. "A fertőzés megszüntetésének és az immunválasz modulálásának finom egyensúlya a további károk megelőzése érdekében - figyelembe véve a többi között a biológiai különbségeket, például a nemet - valószínűleg döntő jelentőségű a hatékony COVID-19-kezelés kidolgozásában."

29 napos kisbaba lehet a koronavírus legfiatalabb halálos áldozata a világon - olvassa el a részleteket az nlc.hu cikkében.

Forrás: health.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!