A gazdasági napilap cikke szerint a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt csak heti 8 charterjáratot tudnak működtetni az utazási irodák a nyári főszezon közepén, holott tavasszal még a tavalyi járatok számának a negyedében, azaz heti 20-ban bíztak. A szervezett, csoportos magyarországi beutaztatás számai ennél is rosszabbak: az utazási irodák éves szintű bevételeinek csökkenése már szinte biztosan megközelíti a 80 százalékot - mondta a Világgazdaságnak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke.

Nagy bajban vannak az utazási irodák a járvány miatt. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Jövő tavaszig nyöghetik a járvány hatásait

A koronavírus-válság okozta nehézségek miatt a szakmai szervezet levélben kérte a pénzügyminisztertől és az állami turizmusirányítás illetékeseitől a június 30-án lejárt járulékkedvezmény és a rövidített munkaidő lehetőségének kiterjesztését az utazási irodák számára február 28-áig. Erre azért lenne szükség a jövő tavaszig, mert a Külgazdasági és Külügyminisztérium időközben a piros kategóriába sorolt országok mindegyikét átminősítette első kategóriájú, vagyis utazásra nem javasolt országgá. Ennek következtében ellehetetlenülhet az utazásszervezés a téli hónapokra is, hiszen egyik érintett ország - a karibi térség, a Seychelle-szigetek, Bali és Thaiföld - sem javasolt utazási célpont.

Felélték a tartalékokat

Koronavírus: "ne most menjünk nyaralni" - a virológus véleményéért kattintson ide!

Mint azt a Varga Mihály pénzügyminiszternek, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek eljuttatott levélben megfogalmazták, az alacsony árrés és a költségek magas aránya miatt az irodák tartalékai elfogytak, a finanszírozás ellehetetlenült. Emiatt óhatatlanul vállalkozások szűnhetnek meg, de még az optimista forgatókönyvvel és erős pénzügyi háttérrel rendelkező irodák is legalább 50-60 százalékos további leépítésre kényszerülhetnek a koronavírus-járvány hatásai miatt. Akár olyan, 25-30 éves szakmai tapasztalatú, pótolhatatlan nemzetközi szakmai kapcsolatokkal rendelkező, magas színvonalú szolgáltatást kínáló vállalkozások is megszűnhetnek, amelyek pótlása évekig eltarthat. Emiatt - a levél szerint - Magyarország versenyképessége erősen romolhat a környező országokkal szemben, a be- és a kiutaztatás terén is.


Rékasi Károly nagyon beteg, a színész rögtön koronavírus-fertőzésre gyanakodott - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!