Enyhe lefolyású eseteknél elég, ha magunk próbálunk meg segíteni a problémán, ilyenkor az elvesztett folyadék és ásványi anyagok pótlását ásványvizekkel, gyümölcslevekkel, rehidráló izotóniás italokkal pótolhatjuk. A tünetek kezelésére hasfogók, görcsoldók jönnek szóba.
Súlyosabb esetben azonban keressünk fel egy helyi orvost, mert akár a bélmozgás csökkentésére ható gyógyszerre, de előfordul, hogy antibiotikumokra is szükség lehet.

Gyerekek esetében azonnal forduljunk orvoshoz, mert a kiszáradás veszélye náluk hamarabb fennáll. Ilyen esetben a folyadékpótlás infúzió formájában könnyebben kivitelezhető.

Ha a fertőzéseket meg szeretnénk előzni, indulás előtt egy héttel szedhetünk többkomponensű probiotikus készítményeket, amelyeket magunkkal is vihetünk. Ilyen készítmények már gyerekek számára is elérhetők.
Enyhe lefolyású eseteknél elég, ha magunk próbálunk meg segíteni a problémán

13 1 tanács

1. Mossunk gyakran kezet szappannal, legyen nálunk egyszer használatos fertőtlenítő kendő.

2. Csak palackozott vizet fogyasszunk, még fogmosáshoz is (erre főként az Európán kívüli országokban van szükség).

3. Ahol palackozott vizet indokolt inni, ott kerüljük a jégkását, jégkockákat az italokba, koktélokba, hiszen azok is csapvízből készülnek.

4. Az utcai ételárusokkal legyünk óvatosak, nézzük meg a standok körülményeit, higiéniáját, a kiszolgáló személyt is, de inkább ne vásároljunk ilyen helyeken.

5. Csak a jól átsütött húsokat, főtt ételeket vegyük és együk meg.

6. A zöldségeket, gyümölcsöket mindig alaposan mossuk meg.

7. Inkább gyárilag csomagolt jégkrémet vegyünk. Ha mégsem tudunk ellenállni a fagylalt költeményeknek, akkor lehetőleg cukrászdát keressünk, ahol a higiéniás körülmények jobbak, mint egy utcai fagyiárusnál. A nagy forgalmú árusító helyeken jó eséllyel friss fagylaltot kapunk.

8. Tengeri ételeket mindig a partokhoz közeli területeken érdemes venni, mert ott valószínűleg friss árut kapunk, a szárazföld belsejében ez kockázatos lehet. Aki először fogyaszt életében tengeri "herkentyűt", az kis mennyiségben próbálja ki, hogy ne váltson ki allergiás tüneteket.

Ha nyaralni készülődünk, felvetődik a kérdés: milyen gyógyszereket vigyünk magukkal, kiránduló, táborozó nagyobb gyermekeinket milyen készítményekkel lássuk el. Korábbi cikkünkben ezekre a kérdésekre adtunk választ.



9. Ha valakinek ismert táplálékallergiája van, akkor a megfelelő ellenszert, gyógyszert mindenképpen vigye magával a nyaralásra. Lisztérzékeny betegek nyaralás alkalmával tartsanak maguknál egy kisebb túlélőcsomagot, amit felhasználhatnak akkor, ha a szálláshely nem tud azonnal gluténmentes termékeket beszerezni.

10. Akinek a nyaralás kedvéért sem függeszthető fel a diétája - pl. cukorbetegek, epebetegek, gyulladásos bélbetegek, táplálékallergiások - azoknak fokozottan oda kell figyelni a táplálkozásra a nyaralás alatt is.

11. Tartsunk mértéket az étkezések terén. A legtöbb szálloda manapság bőséges reggelit biztosít svédasztal formájában, valószínű, hogy mindennap ugyanazt. Ne essünk abba a hibába, hogy azonnal mindent meg kell kóstolnunk. Ezzel nemcsak a rosszullétet kerüljük el, hiszen nagy melegben tele hassal nem nagy élmény sétálni sem, de mértékletességünkkel a nem kívánatos plusz kilók felszedését is megakadályozzuk.

12. Ha már egy idegen országba van lehetőségünk eljutni, akkor legyünk kíváncsiak a kultúrájukra, és a gasztronómiájukra is. A helyi ételspecialitást sokszor nem a legjobb éttermekben találjuk meg - hiszen ott már törekednek a nemzetközi ízvilágra -, hanem a kisebb pubokban, étkezdékben, piacok eldugott sikátoraiban, kávézókban, utcai talponállóknál. Kérdezzük meg idegenvezetőnket vagy a helyieket, mit ajánlanak, természetesen a fenti tanácsokat tartsuk észben!


13. Végül, de nem utolsó sorban a folyadékfogyasztás fontosságáról se feledkezzünk meg! Meleg nyári napokon a folyadékszükséglet megnövekszik, bátran igyunk minél többet! Szubtrópusi, trópusi területeken napi 2- 2,5 l folyadékot igyekezzünk elfogyasztani. 13 1. Ne vigyük túlzásba az alkoholos italok fogyasztását nyaralásunk alatt sem! Alkohollal nem pótolható a folyadék, hiszen köztudott a vízhajtó hatása. Az ismeretlen italok nagy meglepetéseket okozhatnak, mert szokatlanok, másképp hatnak. Csak saját korlátainknak megfelelően, étkezésekhez igyunk alkoholt!

Forrás: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!