A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az év első öt hónapjában összesen 36 527 gyerek született, 1664-gyel több, mint tavaly ilyenkor. Ezen belül január-februárban 8,8, március-áprilisban pedig 2,1 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest. Ugyanakkor ezer élveszületésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, ami sajnos 0,1 ezrelékpontos növekedés az egy évvel ezelőttihez képest.


A magyar társadalom ilyen lesz 50 év múlva

Az európaiak egyre csökkenő arányt képviselnek a Föld lakosságában, 2070-re már csupán a világ népességének alig 4 százalékát fogják kitenni - közölte az Európai Bizottság a demográfiai változások hosszú távú okairól és azok Európa-szerte érezhető hatásairól szóló jelentésében. Részletek itt.

A koronavírus-járvány ellenére csökkent az elhunytak száma a tavalyi adatokhoz viszonyítva. A 2020. januártól májusig tartó időszakban 54 656-an haltak meg, 3378-cal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A csökkenés hátterében a tavalyihoz képest idén alacsonyabb szinten tetőző influenzajárvány állhatott. Januárban 15, februárban 9,9 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,4 százalékkal többen, májusban 3,9 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 22 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezer lakosra 9 élve születés és 13,5 halálozás jutott, vagyis összességében még mindig fogy a magyar népesség.


A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 20 885 pár házasodott össze, 4522-vel több mint tavaly ilyenkor. Január-márciusban 101, áprilisban 8,8 százalékkal több, májusban azonban már 30 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. A kisebb mértékű áprilisi növekedés és a májusi csökkenés hátterében a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések állhattak. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 5,1 ezrelékes értéke így is 1,1 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!