Olyan családbarát környezetet igyekszik kialakítani a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókárház, amely vonzóvá teszi a fiatal párok számára a gyermekvállalást. Helyiségeket újítanak fel, modernebbre cserélik az eszközöket.

A védőnő hivatása fókuszában az általa gondozott családok egészségvédelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. A magyar védőnők magasfokúan képzettek, feladataik ugyanakkor igen széleskörűek: egyebek mellett segítik a felkészülést az anyaságra, majd gondozzák a várandós és gyermekágyas anyákat, aztán a gyermekeket – családgondozási tevékenységük komplex.

– A tudomány nagyon gyorsan fejlődik, frissülnek, bővülnek az ismeretek, ezeket követnie kell mind a védőnőknek, mind a szakorvosoknak. A szakmai konferencia éppen ezt a célt szolgálja – mondta el Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének az elnöke. – Fontos persze, hogy a tudományos, elméleti tudást a gyakorlatba, a mindennapi munkába is be tudják építeni.
Napjaink egyik legfontosabb és legégetőbb kihívása ezen a területen a koraszülések egyre magasabb száma. A megyénkben ráadásul az országos átlagnál rosszabbak a mutatók, csaknem minden tizedik gyermek korábban érkezik. A csecsemőhalandóság pedig sajnos továbbra is jellemző. Pozitívum ugyanakkor, hogy stagnál, illetve időszakonként emelkedik a szülések száma Borsodban.

– A Családbarát szülészet program éppen azt segíti, hogy a fiatal párok pozitív élményként éljék meg az első gyermek születését, ne legyen semmilyen visszatartó erő az újabb gyermekvállalásnál – fogalmazott Nagy Gábor orvosigazgató, a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály vezető főorvosa. – Ez egy komplex program, amiben erősödik a hotelszolgáltatás jelleg, vagyis azt szeretnénk elérni, hogy minél több egyágyas szülő- és gyermekágyas szobánk legyen. Maximálisan együtt akarjuk tudni a családokat, ahol édesanya-gyermek-édesapa együtt lehet már az első pillanatoktól.

A programra 360 millió forint pályázati forrást nyert az intézmény. Ebből az összegből 120 milliót építészeti átalakításra fordítanak, hogy az anyukák minél kulturáltabb körülmények között tudják viselni a várandóságukat, tudjanak szülni, lehetőség szerint úgy, hogy a születésnél az édesapa is jelen legyen. A fennmaradó 240 millió forintból pedig eszközöket vásárol a kórház, többek között ultramodern szülőágyakat vásárolnak.

*A családbarát szülészeti ellátás jegyében szervezte meg a védőnők számára interaktív szakmaközi konferenciáját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya. Egyebek mellett olyan témákról esett szó az előadások során, mint a védőnői várandósgondozás helyzete a megyében, a szülészeti genetikai szűrés napjainkban, vagy a családközpontú szülészeti ellátás.*


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!