Az egy nappal korábbi, 3,1 százalékos halálozási arány a kedd éjfélig jelentett legújabb esetek tükrében 2,87 százalékra enyhült. A kór továbbra is a tartomány székhelyén, Vuhanban követeli a legtöbb életet. A városban a halálozási arány jelenleg 4,3 százalék, de még ez is javulást jelent az előző nap közölt, 4,9 százalékos rátához képest.

Újabb halottak és több ezer fertőzött

Új dolog derült ki a koronavírus terjedéséről - olvassa el a részleteket!

A koronavírus okoztafertőzéskövetkeztében kedden 65 ember halt meg Kína szárazföldi részén. Minden beteg a Hupej tartományban hunyt el. Egy további haláleset pedig Hongkongban történt. A járvány miatti halálozások száma ezzel világszerte 492-re nőtt. A halálesetek több mint 97 százaléka továbbra is Hupejre korlátozódik, azon belül mintegy 73 százalék a Vuhanban elhunytak aránya. A kedden országszerte diagnosztizált csaknem négyezer esetnek mintegy felét jelentették Vuhanból. Az új koronavírus kedd éjfélig több mint 24 ezer embert fertőzött meg Kínában, közülük eddig 892 páciens távozhatott gyógyultan a kórházból. A gyógyultak száma február elseje óta egyre markánsabban múlja felül a halálos áldozatok számát.

Védőruházatot viselő rendőrök az átmenetileg kórházként használt szállodák egyikénél Vuhanban.
Fotó: MTI/AP/Chinatopix

Nagy a küzdelem a járvány ellen

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerint az elkövetkezendőkben tovább javul majd a betegség halálozási aránya, hiszen számos intézkedéssel támogatják az orvosokat és az ápolókat a járvány elleni küzdelemben. Az egészségügyi szakemberek munkáját eddig a szükséges orvosi felszerelések hiánya is hátráltatta. A vuhani kórházak tehermentesítése érdekében két újabb kórházat építettek fel rohamtempóban a városban, amelyek összesen 2500 páciens ellátására alkalmasak. A kórházak közül az első már hétfőn megkezdte működését, a második pedig csütörtöktől fogadja majd a betegeket.

Vuhanban emellett hétfőn három meglévő épületet átalakítottak kórházzá, a vuhani hatóságok pedig további 8 épületet - köztük sportcsarnokokat és kiállító központokat - alakítanak majd át. A 11 ideiglenes intézmény így összesen 10 ezer páciens ellátását teszi majd lehetővé. Az ország többi részéről már több ezer fős orvosi személyzetet - köztük a 17 évvel ezelőtti SARS járvány, valamint az ebolajárvány idején szolgálatot teljesítő katonaorvosokat - küldtek a helyi egészségügyi dolgozók kisegítésére.


Nemzetközi szolidaritást kérnek

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi szakértőkből álló csoportot küld Kínába az ottani kollégáik megsegítésére - közölte Tedrosz Adanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. A WHO vezetője már több alkalommal elismerően méltatta a pekingi intézkedéseket, amelyek szerinte lehetőséget adnak a betegség globális elterjedésének megakadályozására. A főigazgató ugyanakkor bírálta az egyes gazdag országokat, amiért nagy késéssel osztják meg a koronavírusos megbetegedéssel kapcsolatos információkat. Emellett nagyobb nemzetközi szolidaritást kért a vírusos tüdőgyulladás-járvány leküzdésére.

Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres szintén nemzetközi szolidaritásra, valamint a járvány kapcsán megalapozatlanul elharapódzott diszkrimináció megállítására szólította fel a nemzetközi közösséget. A járvány kitörése óta ugyanis már több kínait és ázsiait ért rasszista támadás világszerte.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!