Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint dél felől csak lassan szakadozik a felhőzet, így az északkeleti határszélen egészen estig sok marad a felhő. A csapadék fokozatosan megszűnik, késő délutántól csupán a keleti országrészben alakulhat ki szórványosan újra eső, zápor. A déli szelet az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Érdemes lesz szabadtéri programokkal kihasználni a napsütést hétvégén. Fotó: iStock

Éjszaka a Dunántúlon közepesen, keleten erősen felhős lesz az ég, illetve főként a Nyugat-Dunántúlon reggelre köd is képződik. A Dunától keletre és a Dunántúl keleti harmadán elszórtan várható eső, zápor. A levegő hőmérséklete késő estére 7-12, hajnalra 3-9 fok közé süllyed vissza. Pénteken az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet, ezáltal hosszabb időre kisüthet a nap. Délelőtt elszórtan még előfordulhat kisebb eső, zápor, de ezt leszámítva csapadék nem valószínű. A nappali csúcshőmérséklet pénteken 8-15 között alakul - északkeleten lesz a hidegebb.


Ami a hétvégét illeti, szombaton többnyire gyengén felhős, csapadékmentes, napos időre számíthatunk, hosszabban felhős területek inkább csak keleten lehetnek. Vasárnap reggel még többfelé lehetnek ködfoltok, miután azonban ezek feloszlottak, az ország nagy részén kisüt a nap. A délkeleti, keleti szelet mindkét nap élénk lökések kísérhetik. Szombaton 8-13, vasárnap 9-14 fokig melegszik az idő nap közben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!