A pikkelysömörben szenvedőknél általánosságban elmondható, hogy betegségük miatt csökken az életminőségük, nagyobb a kardiovaszkuláris,anyagcsereés más rendellenességek kialakulása, s ha nem tartják be az előírásokat, tovább súlyosbodhat állapotuk. Egy friss tanulmány azt vizsgálta, vajon van-e érdemi pozitív hatása, ha oktatással segítik őket betegségük alaposabb megismerésében.

Ha apikkelysömörjól látható helyen van, azt még rosszabbul élik meg a betegek. Fotó: iStock

Kétféle oktatás

A kutatásba 53 embert vontak be akik rendszeresen jártak kezelőorvosukhoz. Mielőtt még két csoportra osztották volna őket, kitöltettek velük egy kérdőívet, hogy felmérjék a pikkelysömörrel kapcsolatos tudásukat. Majd huszonnégyen közülük részt vettek egy két részből álló oktatáson, huszonkilencen pedig a kontrollcsoportot alkották. A képzés 2x2 órás volt, egyik része a pszoriázissal kapcsolatos elméleti tudást mélyítette el, kitérve a társbetegségeire és kezelési lehetőségeire. A másik alkalom a táplálkozással, testmozgással és függőséggel kapcsolatos információkkal vértezte fel a résztvevőket. A következő orvosi látogatás alkalmával (ez már az oktatás után volt) mindkét csoport újra kitöltött egy tesztet.

Már rövidtávon is eredményes

A kutatás szerzői arra az eredményre jutottak, hogy az oktatáson részt vett páciensek a programot követően jelentősen növelték a betegségükkel kapcsolatos ismereteiket, sőt önértékelésük és általános egészségük is javult. A program ugyan nem befolyásolta az életminőségük vagy a betegségük eredményeinek javulását, de a kutatók szerint ez főképp annak tudható be, hogy rövid volt a megfigyelt időszak. Összességében azonban pozitív eredmény, hogy az oktatási program jelentős fejlődést eredményezett az 50 éves és idősebb betegek érzelmi jóléte szempontjából is.

Forrás: ajmc.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!