Testmozgás

Egy tavaly megjelent kutatás kiderítette, hogy a túl sok edzés fogfájást okozhat. A Scandinavian Journal of Medicine and Science of Sports című szaklapban megjelent tanulmány szerint azok a triatlonisták, akik rendszeresen erőnléti edzéseket végeztek, a fogerózió nagyobb rizikójával néztek szembe, mint azok, akik nem sportoltak.

A kockázat ráadásul úgy nőtt, ahogy egyre többet sportoltak hetente: minél intenzívebb volt az edzésük, annál több lyukas foguk volt. A szakemberek szerint ennek hátterében az lehet, hogy a kimerítő edzés során a szánkon keresztül vesszük a levegőt, így a nyálunk nagy része elpárolog. A kiszáradt nyálkahártyákon pedig jobban szaporodnak a fog- és ínybetegségeket, valamint rossz szájszagot okozó baktériumok.
A gyulladt terület egy idő után ugyanis gennyel teli tályoggá alakulhat át

Eldugult orrjáratok

Akár egy megfázás, akár az allergia miatt van bedugulva az orrunk, ez bizony a fogainkra is kihathat. Az arcüregek, illetve orrüregek éppen a fogaink felett helyezkednek el, és ha ezekben felgyülemlik a váladék, az a fogainkra is hatással lehet. Ilyenkor ráadásul nemcsak egy fog érintett, hanem egy területen lévő összes érzékennyé válhat. Afájdalomráadásul a szemek irányába is kisugározhat. Szerencsére, az alapbetegség kezelésével a fogfájás is hamar megszűnik.

Ételmaradványok

A fogak közé vagy a fog és az íny közé szorult, el nem távolított ételmaradvány könnyen gyulladást okozhat, ami nagyon fájdalmas, emellett pedig erőteljesen károsíthatja is a fogakat. A gyulladt terület egy idő után ugyanis gennyel teli tályoggá alakulhat át. A tályogban és környékén elszaporodhatnak a baktériumok, ezek pedig károsíthatják a fogínyt és idővel akár a fogak elvesztését is okozhatják. A fogmosás mellett a fogselyem használatát se felejtsük el!

A fogfájás cudar dolog, különösen, ha otthon kell megbirkóznunk vele, mert valamiért nem tudunk fogorvoshoz menni.
Így csillapítsa a fogfájást otthon!



Fogcsikorgatás

Az éjszakai fogcsikorgatás nem tűnik komoly gondnak, de idővel ez elkoptathatja a fogzománcot, melynek eredménye a fog extrém érzékenysége lesz. Ez pedig éles, hirtelen fájdalommal járhat együtt. A fogcsikorgatásnak más következményei is lehetnek, ígyfejfájásvagy az állkapocs fájdalmas, görcsös merevsége. Extrém esetekben a fogcsikorgatás miatt el is törhet a fog.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!