Két héttel ezelőtt kezdődött a gerincvelő eredetű izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Zente gyógykezelése. A közösségi gyűjtésből finanszírozott, 700 millió forintos gyógyszer kezdetben nagyon megviselte a kisfiút. "Bármilyen finomra is próbálták készíteni a szteroidot és a gyomorvédőt, Zente rendre kihányta. Akár háromszor is egymás után, ezért mindkét készítményt kúpban kapja. Azóta semmilyen probléma nem volt ezen a téren" - osztotta meg Zente családja a friss híreket a kisfiúnak létrehozott Facebook-oldalon.

A mellékhatások miatt a kisfiú étvágya is elment és lefogyott 9 kilóra. A kezdeti nehézségek után azonban ismét enni kezdett, és gyorsan fel is szedett 180 grammot. "Törvényszerű, hogy a kezelés mindenkinél kivétel nélkül gyakorol némi negatív hatást. A vérlemezkék száma csökken, a májenzim érték pedig nő. Lehet még más is, de olyan Zenténél szerencsére nem mutatkozott.
Nos nálunk is így volt" - meséli a bejegyzésben az édesanya. Mint írta, az első vérvétel eredményei még nem voltak túl jók, a legutolsó, harmadik vérvétel azonban már egyértelműen javulásról árulkodik.

A kisfiúnál két hete kezdték meg a kezelést. Fotó: Facebook

A gyógyulás folyamata persze még nagyon hosszú, Zente kedve azonban töretlenül jó. Energikus és játékos, néha kicsit tornáznak is az édesanyjával. "Gyermekenként változó, ki mikor éri el újra a tökéletes értékeket. Bizakodunk, hogy nálunk ez december végére bekövetkezhet, de nem vagyunk türelmetlenek. Szerencsére már nem sürget minket az idő" - írja bizakodva az édesanya. A kisfiú gyógyulásának történetéről, és a közösségi gyűjtésről korábbi cikkünkben olvashat!



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!