Az álmatlanság azalvászavarokegyik leggyakoribb formája, amelytől az emberek nagyjából 10-26 százaléka átmenetileg, 7-20 százaléka pedig hosszú távon szenved. Utóbbiról, azaz krónikus alvászavarról akkor beszélhetünk, ha az állapot több mint három hete fennáll.

Komplex terápiával a jóalvástanulható

Az inszomnia formái

Horváth Ágnes elmondása szerint az inszomnia megnyilvánulhat elalvási vagy átalvási zavar formájában is: "Az még teljesen normális, ha lefekvés után nagyjából 30 perccel el tudunk aludni. Ha viszont ennél tovább ébren vagyunk, akkor már elalvási zavarról beszélünk. A másik megnyilvánulása az átalvási zavar, amely jellemzője, hogy az érintettek vagy nagyon gyakran felébrednek éjszaka akár rövidebb időkre is, vagy egyszer ébrednek fel, de utána nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudnak visszaaludni. Utóbbit gyakran nevezzük menedzseralvásnak, mikor a folyamatos stresszhelyzet és rengeteg munka miatt az érintettek könnyen elalszanak, szinte beleájulnak az ágyba, aztán hajnali 3-4 körül, négy-öt óra alvás után felébrednek. Ilyenkor gyakran fittnek, kipihentnek érzik magukat, és elkezdenek a munkahelyi vagy más problémákon agyalni, ami miatt vagy egyáltalán vagy csak sokára tudnak visszaaludni."

Rosszul alszik? Gyakran ideges? Töltse ki tesztünket, és tudja meg miért!

Mi okozhatja?

Horváth Ágnes tapasztalatai szerint bár a leggyakrabban a stressz áll az alvászavarok mögött, vannak esetek, amikor akár egyszerű vitaminhiány vagy életmódbeli változás is álmatlan éjszakákat okozhat. "A legáltalánosabb oka a stressz, de akár fizikai betegségek is kiválthatják, vagy egyszerű vashiány, amely nyugtalan láb szindrómát okozhat.

Az inszomnia, főleg a hosszútávon fennálló alvási problémák könnyen vezethetnek testi és pszichiátriai megbetegedésekhez, éppen ezért lenne fontos, hogy az érintettek megfelelő megoldást találjanak alvászavaraikra.

De életmódbeli változások is előidézhetik, például, ha valaki elkezd esténként edzeni, amihez mondjuk L-karnitin tartalmú étrend-kiegészítőt szed. Az L-karnitin pörgeti a szervezetet, és ez kiválthatja, hogy az illető éjszaka is nyugtalan lesz. De a hozzám forduló érintettek esetében a krónikus inszomnia mögött általában egy viszonylag összetett problémarendszer húzódik, és vannak, akik akár több évig, évtizedekig is küzdenek ezzel a betegséggel."

Kezelési nehézségek

Horváth Ágnes elmondta, hogy az emberek akár évekig, évtizedekig is képesek együtt élni az álmatlansággal, de az nagyon gyakran megesik, hogy ha meg is próbálnak segítséget kérni, egyszerűen elvesznek az egészségügyi rendszerben. Ennek oka, hogy nagyon kevés kifejezetten alvással foglalkozó szakember dolgozik Magyarországon, ezért nagyon sokan egyszerűen nem jutnak érdemi segítséghez.

"Az emberek legelőször általában gyógyteák és enyhébb altatók között kezdenek keresgélni, amik nyilvánvalóan egy magas fokú stressz okozta inszomnián nem fognak segíteni. Ezután elmennek a háziorvosukhoz, aki jobb esetben beutalja őket pszichológiai vagy pszichiátriai szakrendelésre, rosszabb esetben azonban - és ez a gyakoribb - ez nem történik meg. A háziorvos inkább felír valamilyen altató, nyugtató, szorongásgátló készítményt, amivel egy több éves kálvária is elkezdődhet. Statisztikák szerint egyébként pszichiátriai szereket szedő emberek több mint 50 százaléka nem találkozik pszichológus vagy pszichiáter szakorvossal, ami nagyon nagy arány.


Rövid távon az altatók megoldást nyújthatnak, egészen addig, míg az illető szervezete el nem kezdi tolerálni a készítményt, hozzászokik, és utána már azzal sem fog tudni elaludni. Vagy éppen az altatók tartják majd ébren, vagyis paradox mellékhatások jelentkeznek. Ekkor már egyébként két probléma lesz: nemcsak aludni nem fog tudni, hanem még az altatóról való leszokás nehézségeivel is szembe kell néznie." Horváth Ágnes hozzátette, hogy az inszomniára valójában az sem megoldás, ha a betegek pszichológus szakemberhez fordulnak, a pszichológus ugyanis inkább az álmatlanság mögöttes okaival foglalkozik, és nem magával az alvászavar megszüntetésével. És bár nem feltétlenül rossz, ha megkeresik az inszomnia mögött álló okokat, az alvászavar attól még ugyanúgy fennállhat.

"Több esetben is tapasztaltam, hogy nagyon nagy segítség, ha az embert egy krízisben pszichológus is támogat, azonban az álmatlanság a terápia lezárása után is még évekig fennáll."

A komplex terápia a megoldás

Mivel az inszomnia meglehetősen komplex probléma, első lépésként fel kell deríteni a mögötte húzódó okokat. Horváth Ágnes véleménye szerint a jó alvás tanulható, amihez nagyon fontos, hogy szervezetünk ritmusát megtámogatva felépítsünk magunknak egy napirendet, és megtanuljuk elcsendesíteni az elménket. Hiszen amíg elménk túlságosan aktív, addig jól aludni sem fogunk tudni.

Alkalmanként bárkivel megeshet, hogy nem tudja magát kellően kipihenni az éjszaka folyamán, ami önmagában egy kellemetlen, de lényegében még ártalmatlan probléma. Ha azonban a kialvatlanság tartósan megveti a lábát az életünkben, annak igen súlyos következményei lehetnek.

"A terápiának három szinten kell történnie. A kezelés magában foglal életmódbeli változtatásokat, az alvásszorongás kezelését, valamint az úgynevezett inszomnia elleni tudatos jelenlét (mindfullnes) alapú kognitív terápiát. Ezeknek a segítségével már 3-4 hét alatt érzik az érintettek a változást, 5 hét alatt pedig sokszor az egész probléma megoldható. Az inszomnia egy ördögi kör, amiből gyógyszerekkel nem lehet megszabadulni. Fontos, hogy komplexen kezeljük a problémát, és altató nélkül aludjunk jól. Hiszen amíg altatóval alszunk, addig szinte biztos, hogy az inszomnia is tovább fog gyötörni."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!