Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint ma délelőtt országszerte csökken a felhőzet, mindenhol kisüt a nap. Később a nap folyamán azonban gomolyfelhő-képződésre kell számítani, valamint az északkeleti megyékben záporok, zivatarok is előfordulhatnak. Az élénk északi, északnyugati szél a Dunántúlon és a főváros térségében időnként megerősödik. Napközben a hőmérséklet 22-26 Celsius-fokig emelkedik.

Hétvégén már többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra. Fotó: iStock

Holnap ismét gomolyfelhős, napos idő várható, illetve főként az északkeleti, keleti tájakon alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet - akárcsak a hét hátralévő részében - 22 és 27 fok között alakul. Péntektől nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, amivel csapadék is érkezik. Emellett pénteken éjszaka egyes területeken akár 7 fokig is süllyedhet a levegő hőmérséklete.


Ami a hétvégét illeti, szombaton erős gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, miközben többfelé várható zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szél élénk vagy erős lesz, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. Vasárnap már csak szórványosan valószínű csapadék, de a gomolyfelhő-képződés erőteljes marad, illetve az északi szél is többfelé megerősödik majd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!