Hétfőn a déli órákig borult lesz az ég, majd észak felől gyorsan felszakadozik, jelentősen csökken a felhőzet - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Délelőtt az ország északkeleti harmadában és a főváros térségében havazás, délen, és az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon döntően eső lesz a jellemző, de a kettő közti átmeneti zónában eső, havas eső, fagyott eső, havazás, néhol ónos eső egyaránt előfordulhat.

Kora délutántól kezdve észak felől gyorsan megszűnik a csapadék, egyre inkább csak délen lehet eső, ami havas esőbe, havazásba vált át. Késő estére mindenütt megszűnik a csapadék. A déli, délkeleti szél északnyugatira fordul, többfelé megélénkül, a Dunántúlon néhol meg is erősödik, így Dunántúli-középhegységben hóátfúvás is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és 4 fok között valószínű. Késő estére általában -3, 3 fok közé csökken a hőmérséklet, de a havas, kevésbé szeles északkeleti tájakon már késő este jóval hidegebb lesz ennél.

Havazással indult a hét. Fotó: iStock

Kedden napközben alapvetően gyengén felhős idő várható, legfeljebb egy-egy hózápor alakulhat ki. Az északnyugati szél helyenként megélénkül, majd estére mérséklődik a légmozgás. A hajnal fagyos lesz, az Északi-középhegységben és a havas tájakon -10 fok környékére süllyedhet a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között alakul.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!