Szeles napra számíthatunk

A nyugati, délnyugati szelet többfelé élénk, olykor erős lökések kísérik, főként a főváros tágabb környezetében, az Északi-középhegység térségében, illetve az Alföld egyes részein - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.

Borús, esős lesz a hétvége. Fotó: 123rf

Késő estére keleten megszűnik a csapadék, kezdetben kevés lesz felettünk a felhő. A délnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Később nyugat felől megnövekszik a felhőzet, hajnaltájt pedig a Dunántúlon meg is vastagszik. Pénteken a reggeli órákban az északnyugati határvidéken néhol már lehet zápor. Késő estére 10 és 16 fok közé hűl a levegő, míg a hajnali órákra 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.

Pénteken számíthatunk csapadékra is

Pénteken többnyire közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, és szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat - a legkisebb esély a csapadékra délkeleten van. Többfelé megerősödik majd a délnyugati szél, zivatarban pedig átmenetileg viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.

Borús lesz a hétvége

Rövid napos időszakok mellett erősen felhős égre számíthatunk szombaton, csupán délkeleten süthet ki hosszabb időre a nap. Eső, zápor egyre nagyobb területen várható, néhol zivatar is kialakulhat, helyenként pedig megerősödik a déli, délnyugati szél, estefelé az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 22 fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.


A hét végén túlnyomóan borult lesz az ég, vasárnap sokfelé várható eső, zápor, és nagy területen lesz erős, a Dunántúlon helyenként viharos az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 17 fok között alakul, keleten számíthatunk melegebbre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!