Kedden a keleti tájakon feloszlik a fátyolfelhőzet, emellett a Dunántúlon is szakadozottá, gomolyos szerkezetűvé válik a felhőtakaró - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik erős lökések. A hőmérséklet kora délután 11, 16, késő este 2, 9 fok között alakul.

Éjjel keleten és nyugaton is lesznek erősen felhős tájak, de a Duna-Tisza közének térségében derült marad az idő. Gyenge eső csak a Nyugat-Dunántúlon lehet. Az északnyugatira, északira forduló szél a Dunántúlon megélénkül, máshol gyenge marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban általában -4 és 6 fok között alakul. A fagypont alatti értékekre a kevésbé felhős, szélcsendes tájakon számíthatunk.

Ma még élvezhetjük a felhőtlen, tavaszi napsütést. Fotó: Getty Images

Holnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben egyre inkább szakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés valószínű. A nap első felében szórványosan, délután már csak néhol várható eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik. A csúcshőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a Tiszántúl tartósabban felhős részein 9, 12 fok is lehet.


Csütörtökön ismét napos idő lesz, csapadék nem valószínű, a hőmérséklet pedig akár 21 fokig is emelkedhet. Pénteken azonban ismét országszerte esőre kell számítani.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!