A hétfő reggeli adatok szerint Magyarországon 167 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, ám szakértők előrejelzése szerint ez a szám a következő 1-2 hétben megsokszorozódik majd. Mivel jelenleg nincs ellenszere a vírusnak, a legjobb módja, hogy megakadályozzuk a terjedését, ha akik csak tehetik, otthon maradnak, kerülik a közösségeket. Most a legfontosabb, hogy lassítsuk a járvány terjedését, ezzel elkerülhetjük, hogy egyszerre túl sok beteg szoruljon egészségügyi ellátásra, hiszen végesek az emberi és technikai erőforrások.

A járványhelyzet súlyosbodása az egészségügyi személyzetet terheli meg leginkább. Fotó: Getty Images

Sajnos a hazai egészségügyben dolgozók már régóta eléggé leterheltek, a nyomás pedig csak fokozódott az elmúlt időszakban. Ahhoz pedig, hogy a lehető legjobban el tudják látni munkájukat, szükség van mentális egyensúlyuk megőrzésére - ezt felismerve indított nekik lelkielsősegély-vonalat a Végeken Egészséglélektani Alapítvány. A Székely András által koordinált csapatot pszichiáterek, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek és segítő önkéntesek alkotják, és mindennap 24 órában ingyenesen fogadják az anonim hívásokat.

Megelőzhető vele a krónikus lelki probléma

A Call for Help kezdeményezés célja, hogy segítsék az egészségügyben dolgozókat, akiknek már most sok fizikai-lelki nehézségekkel kezd megküzdeniük. Mindemellett pedig családjuk, barátaik egészségéért is aggódnak. "Várhatóan pár héten belül itthon is tetőzni fog a járvány, ez pedig bizonyosan rengeteg orvosnál, ápolónál még fokozottabb szorongást vált majd ki" - mondta a HáziPatika.com-nak a projekt egyik önkéntes munkatársa, Hal Melinda pszichológus, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának oktatója.

Hozzátette, a telefonhívások akut krízis esetén rövid beavatkozást tesznek lehetővé, de egy 15-30 perces beszélgetés is nagyon sokat tud jelenteni egy ilyen helyzetben. "Ha például valaki 24 órás ügyeletet teljesített, vagy folyamatosan behívták dolgozni, éppen kijött egy betegtől, és úgy érzi, kezd kiégni, akkor a legjobb, amit tehet abban a pillanatban, hogy tárcsázza a telefonszámunkat. Ezzel megelőzheti, hogy továbbgörgesse magában a stresszt, szorongást, és ezáltal tartósan romoljon a lelki egészsége."

A lelkielsősegély-vonal elsődleges feladata tehát a krízisintervenció, de emellett hosszabb távú terápiás javaslatokat is adnak, ha úgy ítélik meg, a hívónak szüksége lenne rá. A szakemberek egyébként is számítanak arra, hogy a koronavírus-járvány lecsillapodása után sok egészségügyi dolgozónak pszichológus segítségével kell majd feldolgoznia az átélteket.

További önkénteseket toboroznak

A Call for Help szombaton élesedett, a telefonos szolgálat mellett pedig honlapjukon és közösségi oldalukon keresztül is elérhetőek, ezenkívül tervben van, hogy chaten keresztül is lehessen tőlük segítséget kérni. A csapatba várják még az önkéntes jelentkezőket, de nem árt tisztában lenni vele, hogy a telefonos lelkielsősegély-munka rendkívül megterhelő tud lenni, nagy felelősséggel jár. Ezért aki nem segítő szakterületről érkezik, nincs tapasztalata, az elsősorban a háttéradminisztrációban tudja kivenni részét a nemes munkából.


"A pszichés megterhelés miatt nehéz évekig csinálni"

A lelkielsősegély-szolgálatok működéséről, azon belül is a telefon mellett ülő ügyelők munkájáról az átlagember fájóan keveset tud, pedig ők azok, akik kis túlzással egy egész ország mentális állapotáért felelnek. Olvassa el Dudás Erikával, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) szakmai alelnökével készült interjúnkat.

Természetesen gondoltak a lakosság azon részére is, akik nem az egészségügy területén dolgoznak, hiszen a járvány miatt sokan szorongnak közülük is. Számukra a Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének számát ajánlják, ami a 116 123 telefonszámon elérhető.

Fiatalokat, gyermekeket is megviselhet a kialakult, folyamatosan változó helyzet, akiknek elsősorban a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ingyenes hívását teszik lehetővé a 116 111 - es telefonszámon.

Erőszak a négy fal között - Hogyan tudnak segítséget kérni a karanténban a családon belüli erőszak áldozatai? - részletek az nlc.hu cikkében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!