Vágy a változásra

A jövő nem megváltoztathatatlan, bár észlelhetően már a jelenben is létezik. Paulinyi Tamás szerint azonban a sors pusztán különböző kimenetelű eseményeket jelenthet, tehát egy-egy történésnek csak valószínűsége van. Mégis hajlamosak vagyunk beleragadni egy-egy problémába, holott látjuk a változtatás szükségességét.

- Kevesen vannak azok, akik elégedettek magukkal. Önmagát illetően kinek ezzel, kinek azzal van baja. Panaszaink listája többnyire mégis tüneti jelenségeket tár fel, a pozitív változást leginkább külsőségekben és tetszetős új szerepekben képzeljük el - magyarázza a probléma okát a pszi-kutató. - Nem vagyunk elég szépek, viselkedésünk, életvitelünk kritizálható: csak pár önvádpont azokból, amelyek a betartott fogadalmakkal talán mégis megváltoztathatók. Sok függőségünk valóban és tapinthatóan káros következménnyel jár, például a dohányzás, az alkoholizmus vagy éppen az elhízás sok mindenben korlátoz minket, mégis folytatjuk ezek "gyakorlását", és várva az igazi döntésre, csak halasztgatjuk a rossz szokás abbahagyását. Az új év kezdete így jó pillanatnak tűnhet ahhoz, hogy letehessük a múltat, és elkezdhessünk egy új jövőt, azonban, mint tudjuk, nem elég a jót akarni: a jóért tenni is kell.

A hibákat orvosolni, a változást megélni csak a korábbi, nem megfelelő viselkedésforma feladásával lehet.

- A szokás, a vágyakhoz ragaszkodás pedig nagy úr az életünkben. Az elérhető cél viszont egy jobb, teljesebb élet, megszabadulás mások és önmagunk életének fölösleges keserítésétől - folytatja szakértőnk.

A valódi okok megtalálása

"Programozzunk" hát szebb jövőt! Könnyűnek hangzik, a változás mégis mintha a legtöbb esetben elmaradna. Ilyenkor vajon mi történik? Hol késik a várt "újjászületés"? Ennek oka talán az, hogy a felszíni gondok igazi oka jobbára mélyen gyökerezik…

- A legfontosabb az, hogy rádöbbenjünk, mik jelentik a változás igazi akadályait, amelyek felszámolásával sok egyéb, tünetként jelentkező rossz szokásunktól is megszabadulhatunk. A felszíni változások a mélyebb okok érintetlenül hagyásával ugyanis nem tartanak sokáig, a részletkérdések megoldása a lényeget nem változtatja meg - szögezi le a pszi-kutató.

Az igazi hiányt sokak életében az jelenti, hogy végső soron nem a sorsukat élik: nem a hivatásuk a szakmájuk, nem a társuk, akivel élnek, vagy nem a nekik megfelelő lakóhely az, ahol az életük telik.

- A munkahelyváltás, egy kapcsolat és élethelyzet újra cserélése csodákra képes, így végső soron felérhet az újjászületéssel - magyarázza szakértőnk. - Az ilyen elhatározások azonban óriási elszántságot és erőfeszítést igényelnek, ehhez erőt pedig a valódi célok tisztán látása és őszinte felvállalása adhat.

A bölcsebbik én

Az igazi változás az őszinte magunkba szállással kezdődik, a legalapvetőbb félelmeinkkel is szembe kell néznünk.

- A rettegések - mint az életben általában - itt is az elvesztéshez, ha úgy tetszik, a kevésbé lényeges vágyakhoz való ragaszkodásokhoz kötődnek. A szokások az ismert dolgok kényelmét jelentik - magyarázza Paulinyi Tamás. - A járt utat a járatlanért elhagyni sokszor mégis érdemes, annak minden kockázatával együtt.

De mi is lehet az a cél, ami megvalósítható és mi az, ami túlmutat az észszerű realitáson?

- Ennek eldöntéséhez már magába a vágyott állapotba kell helyeznünk lelkivilágunkat, a helyes gondolkodás ugyanis kötöttségektől, elfojtásoktól mentes tudatállapotot feltételez. Éljük át bátran azt a jövőképet, amit megvalósítani tervezünk, vagyis ne a múltból vizsgáljuk a jövőt, hanem a jövőből a múltat, átlátva annak gyenge pontjait - tanácsolja a pszi-kutató. - Kezdjünk magunkkal párbeszédet, és adjuk át a szót a bölcsebbik énünknek, aki tisztán látva sorsunk okait, elfogadni és szeretni tudja a jelenünket is.

Az erő veled van!

- Ha eljutunk kialakult szokásaink valódi mozgatórugóihoz, jobbára arra döbbenünk rá, hogy a sorsunkhoz az egymásra halmozódó gyengeségeink vezettek, hogy a változtatások mindenkori elodázása volt az, ami a pillanatnyi kényelmességekből oktalan kötéseket teremtett. Az iránytű pedig mindig bennünk, az erő pedig mindig velünk volt, és van most is.

Adja magát a kérdés, hogyan is használjuk az erőnket?

- Talán meglepő lehet, de a válasz pusztán annyi, hogy nem a hogyan a lényeg, hanem az, használjuk-e, avagy sem - adja a választ szakértőnk. - A gondolkodás ilyenkor ugyanis valóban a tett halála lehet, újabb félremagyarázásokat és kibúvókat teremtve a változások elől. A morfondírozások szövevényes filozófiái újabb labirintusokba visznek, a lelkiismeret szerinti megvalósítások ugyanakkor az egyenes utat mutatják. Erőt véve magunkon kezdjük meg a változtatásokat olyan területeken, amelyeken hitünk szerint valóban érdemes.

A boldogság jó tanácsadó

- Ehhez természetesen bizonyos dolgokat el kell engednünk. Az idő mérőeszköze annak, mi is igazán fontos nekünk. Tegyük le tehát az értéktelenebb időtöltéseinket! Az erő használata a súlyemeléshez hasonlatos: minél többet gyakoroljuk, annál több lesz belőle. A hittel és átérzett céllal végzett erőkifejtés önmagában is jutalom, és az egyenes út szabadságát tárja elénk. Feláldozni ugyanis nem a lényeges dolgokat kell, hanem a lényegteleneket. A helyes cselekvések állapotában tehát nem lemondunk a boldogságról, hanem azt abban éppen a legteljesebben élhetjük meg - folytatja a gondolatmenetet Paulinyi Tamás. - A kétségekre az a belső bizonyosság a válasz, ami mindnyájunkban amúgy is ösztönösen benne él a lelkiismeret szavában. Változzunk tehát bátran és derűsen, és ne felejtsük, hogy a boldogság mindig jó tanácsadó!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!