Május, a kihívások hónapja a HáziPatika.com szerkesztőségében, azaz szeretnénk megmutatni, mit tehetünk annak érdekében, hogy még egészségesebben éljünk. Van, aki a rendszeres testmozgást iktatta be a mindennapjaiba, mások különféle egészségtelen élelmiszerről vagy összetevőről mondtak le - én pedig a változatosság kedvéért maradtam vegán. Részemről tehát nem volt semmiféle új vállalás, viszont mindenképpen részt szerettem volna venni a májusi kihívásban, hiszen ez egy jó alkalom arra, hogy megmutassam, mennyire változatos, finom és egészséges a növényi étrend. (A növényi étrend egészségre gyakorolt hatásairól egyébként többször is beszámoltunk már itt, itt és itt is.)

"Akkor te most nem ehetsz semmit?"

Eljátszottunk-e már azzal a gondolattal, hogy miről tudnánk lemondani a legkönnyebben, ha valamilyen okból szükséges lenne? A HáziPatika.com szerkesztősége most megmutatja, mennyire nehéz belevágni és végigcsinálni egy 30 napig tartó kihívást. Többek között étrendi megszorításokat, illetve intenzív mozgást vállaltunk be. A részletekért kattintson!

Ebben a hónapban tehát valójában ugyanúgy étkezem, mint az elmúlt 4 évben, azzal a kivétellel, hogy most - ha nem felejtem el - megpróbálom minél többször lefotózni a tányéromra került falatokat, amiket a beszámolóimban meg is mutatok. Továbbá a kihívás végeztével - ahogy egyébként minden évben teszem - bejelentkezem egy teljes vérképre is, hogy kiderüljön, vajon elkerülhető-e a "végzetes vitaminhiány" a vegánoknál.

Isteni gyrost ettünk hús nélkül

Teszteltük a világ első vegán udvarát - korábbi cikkünkért kattintson!

Ahogy a képeken is látható lesz, szeretek jókat enni... Éppen ezért anno, mielőtt életmódot váltottam volna, bennem is volt félelem. Kezdetben nem nagyon tudtam elképzelni, hogyan lehetséges tej, sajt és tojás nélkül létezni. A félelmeim aztán gyorsan elpárologtak, és egy egészen új kulináris világ nyílt ki előttem. Ehhez nem volt másra szükség, mint beszerezni néhány vegán szakácskönyvet, amelyek hatalmas lökést adtak az elindulásban. Mivel nem vagyok nagy konyhatündér, a barátom vette kezébe a fakanalat és vált az elmúlt évek során gyakorlatilag profi vegán szakáccsá (na jó, lehet, hogy kicsit elfogult vagyok). Amikor lehetőségünk és időnk is van rá, ő készíti el a heti menüt. Az alábbi galériában is az általa készített a finomságokból válogattam.

  • Édesburgonya-püré grillezett gombával és zöldbabbal.
  • Spárgás rizottó.
  • Tandori karfiolsteak, pirított zöldséges quinoával és bazsalikomos mandulás pestóval.
  • Rakott krumpli.
  • Bográcsos jackfruittal.
  • Valamilyen tacoféleség guacamoléval.
  • Gofri málnával, sziruppal és vegán nutellával.
  • Egy átlagos hétvégi reggelim (csak a hummusz és a gombakrém hiányzik a képről).

Amellett sem szabad szó nélkül elmenni, hogy Budapest az utóbbi években valódi vegán fővárossá nőtte ki magát: egymás után nyitnak a növényi alapú bisztrók, éttermek vagy éppen kocsmák, széles kínálatuk között pedig mindenki találhat kedvére való finomságot. Létezik például vegán fine dining, de olyan éttermek is vannak, ahol kifejezetten a magyar konyhára specializálódtak, és a vegán junk food rajongóknak sem kell messzire menniük egy jó hamburgerért. Választék tehát bőven van, így ha éppen nincs kedvem az otthoni koszthoz, előszeretettel keresem fel a kedvenc vegán helyeimet. Az alábbi galériába e helyek kínálataiból válogattam.

  • Szarvasgombás burger sült édesburgonyával és veganézzel. A kép a néhány napja megrendezett vegán ételfesztiválon készült, ahol szokásomhoz híven idén is pukkadásig ettem magam.
  • Két adag vegán rántott szelet (szejtán) sült krumplival és kovászos uborkával, valamint egy adag vegán sajtos, snidlinges, veganézes sült klumpli. Szintén a fesztiválról.
  • Az úgynevezett bubbles waffel, ami nem más mint egy gofri összetekreve. Ezt is a fesztiválon ettem.
  • Vegán quesadilla.
  • Faux gras, magyarul hamis libamájpástétom szőlő chutney-val
  • Amerikai palacsinta.
  • Vegán pizza.
  • Mindenféle finomság egy vegán svédasztalos helyről.

A fotók tanúsága szerint azt már most leszögezhetjük, hogy vegánként rendkívül messze állok az éhezéstől és a fűevéstől, a következő beszámolómban pedig arról is írok majd, mindez milyen hatással van az egészségemre.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!