A jósnő szerint a mágia meg tudja változtatni fizikai valónkat. Ezek a változások bármilyen, nemcsak anyagi, hanem például érzelmi szinten is létrejöhetnek - a szerelmi varázslat, kötés szintén ezen az elven működik. Szerinte azonban elengedhetetlen, hogy valóban higgyünk a sikerben, enélkül ugyanis nem fog teljesülni a vágyunk!

Működhet a szerelmi kötés, bűbáj?

Csak jó cél érdekében

- Sokan vélik úgy, hogy a szerelmi kötés a fekete mágia körébe tartozik - mondja Morgána. - Ez tévhit, mivel a varázslás a másik fél szabad akaratával összhangban tud csak működni, ha az illető ellenáll, nem tudunk beavatkozni, így aztán ártani sem vele! Én csak akkor végzem el a praktikákat, ha meggyőződtem róla, hogy ezzel jó célt szolgálok, és mindkét fél részére a boldogságot hozom el. Nem avatkozom bele például mások kapcsolatába egy harmadik fél kérésére. Nagyon sokféle mágikus technika és módszer létezik, én a haiti vudu és sumér hagyományok ötvözetével dolgozom. A szerelmi varázslás lényege, hogy a vágyott személy szívét valamilyen módon megnyerjük, illetve a felek között a szerelmi viszonyt megszilárdítsuk, elmélyítsük. Sokan fordulnak hozzám azzal, hogy ellaposodott a kapcsolatuk, vagy elhidegültek egymástól a házastársával, esetleg meg szeretnék hódítani a kiszemeltjüket. Ez utóbbiban is tudok segíteni, azt azonban fontos tudni, hogy mindenképpen kell egy bizonyos érzelmi alap vagy közös nevező, ugyanis várat, házat is csak alapokra lehet építeni.

Hinni kell benne!

- Előfordulhatnak olyan esetek is, amikor a varázslat nem sikerül - szögezi le a jósnő. - A kudarcnak sok oka lehet, például ha a kívánságunk valójában nem a javunkat szolgálja, vagy a másik félnek ártana… Az is gátló tényező, ha a szívünk mélyén nem hiszünk abban, hogy meghódíthatjuk az illetőt, vagy hogy a varázslat működni fog. A rituálé közben a kétely a siker néma sírásója. Éppen ezért minden vendégemet megkérem, hogy működjön velem együtt, és az eredmény érdekében kövessen bizonyos utasításokat. Minden esetben megbizonyosodom arról is, hogy az univerzum támogatja-e a kapcsolatot.

Rontás, átok?

- A pozitív hatások mellett negatív, ártó befolyásolás is létezik a mágia világában. Ha minden kapcsolati próbálkozásunk kudarcba fullad, és sejtjük, hogy valaki rosszakarattal viszonyul hozzánk, akkor gyanakodhatunk átokra, rontásra is - magyarázza Morgána. - Ezek tulajdonképpen negatív energiablokként működnek, félreértéseket, bizalmatlanságot, kedvezőtlen eseményeket és fordulatokat eredményeznek. Szerencsére azonban ha felismerjük a rontást, tehetünk is ellene! Persze ha valakinek sorozatosan kudarcba fulladnak a párkapcsolatai, annak lehet generációs oka is, nem csak másoktól jövő ártó szándék, átok… A mélyről jövő félelmek is akadályozhatják az illetőt a boldogságban, jósnőként ezeket is képes vagyok érzékelni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!