A következő napokon lesz az együttállás pontos, de persze hatásukat már jóval korábban is érezhetjük.

  • Április 4. Jupiter-Plútó konjunkció Bak 24 fok.
  • Június 30. Jupiter-Plútó konjunkció Bak 24 fok.
  • November 12. Jupiter-Plútó konjunkció Bak 22 fok.

Ezen időszakok alatt lehetőséget kapunk rá, hogy a 2019 végén, 2020 elején kialakult helyzeteket kijavíthassuk, a dolgainkat helyrehozhassuk.

Ez a konstelláció teret ad a pozitív késztetéseinknek, ennek érdekében kockázatot is vállalunk, mert látjuk magunk előtt a szebb jövőt! A Jupiter-Plútó konjunkciója a rossz után elsöprő diadalt eredményez, vagy más módon korrigálja az erőegyensúlyt.

Az együttállásuk lehetővé teszi, hogy az ambícióink kibontakozhassanak, és a vezetői képességeink felszínre törhessenek. Az életet teljes lelkesedéssel fogjuk megközelíteni, a siker iránti vágyunk extrémmé válhat ezen időszakokban. Azt érezzük, a siker garantált. Ha nem így történik, akkor átmenetileg kiábrándulhatunk, a túl sok önbizalommal kudarcot vallhatunk.

A lehetőségünk ugyanakkor megvan a gyarapodásra, a tehetségünk több szinten is megmutatkozik. Ez azt is jelentheti, hogy életünket radikális stílusban kívánjuk megváltoztatni. Ha a Plútó energiáival összhangban működünk, akkor az személyes sikerhez vezethet bennünket, de hajlamosak vagyunk ezzel a konstellációval másokat kizsákmányolni, vagy visszaélni a hatalmunkkal. Ha a vágyaink megszállottá tesznek bennünket, ha nem vagyunk elég könyörületesek másokkal szemben, ha önzően viselkedünk, akkor a Plútó pusztító arcát fordítja felénk, és aláássa céljainkat.

Az ezt megelőző időszakban lehet, hogy az események a befolyásunkon kívül estek. Lehet, hogy megpróbáltak bennünket összezavarni, lehet, hogy mély aggodalmat okozott nekünk a hatalmi pozícióban lévő emberek viselkedése, a helyzetükkel való visszaélés miatt.

Mindannyiunk életét befolyásolja ez a konstelláció valamilyen szinten - az év folyamán a javulás és a fejlődés pont azon az életterületen fog megtörténni, ahol a horoszkópunkban átvonul a Jupiter-Plútó konjukció.

Lássuk, az egyes jegyekre nézve ez mit jelent!

Kos - Karrier

Társadalmi helyzet, ambíció, szakma vagy ipari ügyek, lehet, hogy átmenetileg válságba kerülnek, de végül ön fogja a legnagyobb sikert elérni az év folyamán.

Bika - Külföld, tanulmányok

Szeretne külföldre utazni, esetleg ott tanulni, de ez év elején nem fog menni, viszont lehetősége lesz az év második felében pótolni ezt.

Ikrek - Közös családi kassza

Az év első felében nagyon szeretett volna olyan szerződéseket kötni, amelyekkel családját biztonságba helyezheti, de sajnos szándéka elé akadályok gördültek. Az év végén viszont a kisujját sem kell nyújtania érte, önmaguktól megoldódnak a gondjai, talán nyeremények formájában.

Rák - Hatalmi harcok

Elképzelhető, hogy önök partnerével riválisokká válnak, össze kell fogniuk, nem külön-külön, hanem egységként együttműködni. Tartósan csak így juthatnak előre.

Oroszlán - Egészségügy

Az egészségügyi rendszer változása önt érzékenyen érinthetik, vagy nem kapja meg azokat a kezeléseket, amelyekre szüksége lenne, vagy mentális egészsége, ideértve a szorongást, álmatlanságot és depressziót is megnövekedhet a kifizetetlen munkája miatt. Higgyen benne, hogy meg tud küzdeni a nehézségekkel!

Szűz - Gyermekek

Ha ön még gyerekvállalás előtt van, akkor ez az időszak szólhat a terhességről, mesterséges megtermékenyítésről, az örökbe fogadásról, vagy épp ellenkezőleg, a nem kívánt terhességről.

Mérleg - A család

Ingatlanbefektetések, felújítások, a család anyagi és érzelmi biztonságának a megteremtése a cél. Az is lehet, hogy gyökereit, múltját kutatja, örökséget is kaphat.

Skorpió - Kommunikáció

A média, a televízió, az internet, az információáramlás, kommunikáció - ezek kerülnek valamiképp fókuszba, és az év első felében ezekkel kapcsolatban számíthat nehézségekre. Az év második felében virágzásnak indul ez a terület.

Nyilas - Bank, pénzügyek

Rengeteg pénz forog most ön körül, lehet, hogy céljait csak hitelen keresztül tudja megvalósítani. Ez lehet lakásvásárlás, ami késedelembe ütközik, mert a hitel elakad, de a második körben sikeresen megvalósíthatja álmait.

Bak - Hírnév

Önnek most nagyon fontos, hogy az emberek mit mondanak önről. A hírnevén lehet, hogy most folt esik, de ön tisztázza magát, amint a külvilág elé áll. Ön azt akarja, hogy legyen "valaki", ezt tükrözik a törekvései.

Vízöntő - Istenbe vetett hit

A lelki felemelkedés, mint cél, most megmutatkozhat, csatlakozhat egy vallási közösséghez, vagy tanulhat pszichológiát, asztrológiát.

Halak - Régi barátok, közösség

Felveheti a kapcsolatot legrégebbi barátaival, különböző társadalmi csoportokkal, tagja lehet kluboknak és csapatoknak, titkos társaságoknak. De meg is szakadhatnak baráti kapcsolatai.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!