A 2019 végén kitört koronavírus-járvány már legalább 76 országot elért. Bár a megbetegedések és halálesetek túlnyomó többsége még mindig Kínában történik, kedden már Chiléből és Argentínából is jelentették az első megbetegedéseket, Ukrajna pedig este közölte, hogy náluk is van egy koronavírusos beteg. A férfi Olaszországból érkezett haza, jelenleg az ország nyugati részén lévő Csernyivci kórházában ápolják.

Védőfelszerelést viselő munkás fertőtleníti a szöuli vasútállomást. Fotó: Getty Images

Dél-Koreában a legaggasztóbb a helyzet

A keddi adatok szerint az új koronavírus már 90914 embert fertőzött meg és 3116 áldozatot szedett világszerte. Egy nap alatt 763 új megbetegedést és 38 új halálesetet regisztráltak. A 76 érintett ország közül talán Dél-Korában romlik a leginkább a helyzet. Itt már 5186 fertőzöttet és 34 áldozatot tartanak számon, az esetek többségét az ottani gócpontnak számító délkeleti Tegú városból és környékéről jelentették. A koronavírus főleg egy keresztény kisegyház, a Sincshondzsi tagjainak körében terjedt el.

Koronavírus: rosszul használják a szájmaszkot - olvassa el a részleteket!

Súlyosnak nevezte a helyzetet Mun Dzse In államfő, majd bejelentette, hogy a kormány további 25 milliárd dollárnak megfelelő összeget áldoz a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, valamint a kisvállalkozások kártalanítására. Ezt a döntést azonban még jóvá kell hagynia a parlamentnek. Az elnök bocsánatot kért a lakosságtól amiatt, hogy nincs elég egészségügyi maszk az országban. A kormány pénzügyi segélycsomagjának egy részét a maszkgyártás kapacitásának megnövelésére fordítják majd.


Egyre több a beteg világszerte

Németország 31 új koronavírusos esetet jelentett kedden, így 188-ra nőtt a fertőzöttek száma. Franciaországban pedig körülbelül 120 iskolát zártak be a járvány két fő gócpontjában, Oise és Morbihan megyében. Az intézkedés összesen mintegy 44 ezer diákot érint.

Ahogy már korábban is megírtuk, a közép-kínai Vuhan után Irán a koronavírus-járvány másik globális gócpontja, ráadásul Kína után Iránban haltak meg a legtöbben a betegségben - csaknem 80-an -, a fertőzöttek száma pedig már meghaladja a 2300-at. Közben az iráni lakosság egyre hevesebben bírálja az ország vezetését a járvány terjedése miatt, és sokan úgy gondolják, hogy az áldozatok száma jóval több annál, mint ahányat hivatalosan közölnek.

A koronavírusról további érdekes információkat talál az nlc.hu-n.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!